Ilyen lesz Szeged új kézicsarnoka

2021-ig egy új, 8 300 férőhelyes kézilabdacsarnok épül fel a Felső Tisza-parton, ott ahol ma a stadion áll. Baróczi Gábor kormánybiztos most a Sport1-en mutatta be a látványterveket, és azt is elmondta, a munkaterület átadása már megtörtént, kezdődhet az építkezés.

„Szegeden csütörtökön megtörtént a munkaterület átadása, jóváhagyásra került az a terv, amit szerettünk volna megvalósítani. Úgyhogy egy 8300 férőhelyes aréna fog megépülni úgy, hogy magában az arénában is a mobillelátós alsó karéj részt be lehet tolni, és ott is kétpályás edzőlehetőséget lehet biztosítani a fiataloknak. Mellette épül hozzá egy kétpályás edzőcsarnok, ami önállóan is tud működni. Illetve a kézilabdautánpótlásra is gondolva egy akadémiai, kollégiumi részleg is lesz, ahol több, mint 30 gyereket tudunk majd elszállásolni bentlakásos kollégiumban. Úgyhogy minden körülmény és lehetőség adott lesz, hogy a továbbiakban is sikeres munkát tudjanak Szegeden végezni” – nyilatkozta a beruházásról a kormánybiztos a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Úgy véli, az új csarnok méltó lesz a MOL-Pick Szegedhez, és szerinte az újszegedi Sportcsarnok is üzemel majd tovább, ameddig csak lehet.

„Majd amikor lezárul a munka, és átadásra kerül a létesítmény, akkor látjuk majd a tényleges költségeket. De a kormányhatározat, ami megjelent a napokban, az egy nettó 27,5 milliárdos keretösszeget enged tartalékkeret nélkül a kivitelezés megvalósítására. Ebbe mindennek bele kell férnie. A tervek szerint 2021 novemberére átadásra kerül a teljes objektum, benne a munkacsarnokkal és a kollégiumi résszel, mellette a kiszolgáló-helyiségekkel, 100 fős konferenciateremmel, rehabilitációs részlegekkel, úgyhogy ennek egyben egységesen el kell készülnie. Az Eb-szervezésnél számítunk is az edzőcsarnok megépítésére, hiszen ott tudnak majd készülni a csapatok a mérkőzésekre.”

2022-es kézi Eb: Szegeden már átadták az új csarnok munkaterületét

A 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság kormánybiztosa, Bardóczy Gábor a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságra épülő szegedi és tatabányai csarnokról, a felújítandó debreceni Főnix Arénáról és arról, hogy Veszprémben miért lett volna túl drága a jelenlegi csarnok átalakítása. A munka már zajlik, 2021 novemberéig készülnek majd el a létesítmények.

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ

 

Fotó: MKSZ