Ismét látogatható a Szegedi Dóm Látogatóközpont a védettségi igazolvány meglétével

Az egészségügyi helyzet javulása és a védelmi intézkedések enyhítésének eredményeként a Szegedi Dóm Látogatóközpontja fél évnyi zárva tartást követően 2021. május elsejétől újra fogadhat látogatókat.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményben tudatta, hogy a látogatóközpont a megszokott nyitvatartási rendben, azaz keddtől-vasárnapig 9 és 17 óra között várja vendégeit időszaki ás állandó programokkal.

Toronylátogatás: A templom 46 méter magasságban lévő toronykilátója 302 lépcső megtételével válik megközelíthetővé. A séta során három pihenőhely nyújt lehetőséget az egyházmegye történetének, valamint a Fogadalmi templom elődtemplomának, a Szent Demeter-plébániatemplom történetének megismerésére. A város felőli torony látogatása során Szeged csodálatos panorámájának megtekintése mellett, különleges látványt nyújt a torony négy harangja. A 26,7 mázsás Szent Imre–püspökharang, a 10 mázsás Magyarok Nagyasszonya-harang, az 508 kg-os Szent Teréz-harang és a 250 kg-os Lélekharang.

Dömötör-torony megtekintése idegenvezetés keretében: Szeged legidősebb, 11. századi alapokon nyugvó építménye a Dömötör-torony, a mai Fogadalmi templom helyén állt Szent Demeter-templom egyetlen meghagyott tornya. A Szent Demeter-templom bontásakor került elő annak falába építve a Dömötör-torony, amelyet 1931-ben felújítottak és keresztelőkápolnává alakítottak. A kápolnát Aba-Novák Vilmos freskói díszítik, amellyel I. díjat kapott az 1932-es padovai egyházművészeti kiállításon.

A Látogatóközpont állandó kiállításai: A Szeged-Csanádi Egyházmegye liturgikus gyűjteményének, a Dóm és a Dóm tér építéstörténetének, valamint a Szegedi Dóm építtetőinek és építőjének – Glattfelder Gyula püspök, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, Foerk Ernő építész – sírhelyeinek megtekintése.

Idegenvezetés a Dóm liturgikus terében: Idegenvezetés keretében megismerhetővé válik Magyarország egyetlen, 20. században épült püspöki székesegyháza, az 1879. március 12-i nagy árvíz utáni fogadalom beteljesüléseként megszülető Fogadalmi templom. A kereszthajóval felépülő háromhajós katedrális építészeti, szobrászati és festészeti remekei mellett a templom felszentelésekor Európa harmadik legnagyobb templomi orgonája is megismerhetővé válik.

Új időszaki kiállítások is megtekinthetőek:

  • „A Doni fotós – kórházvonattal a Don-kanyarban” – Egy különleges ember ismeretlen képei. Reményi József főhadnagy a második világháború idején 17 alkalommal járta meg kórházvonatával a keleti frontot. Útjai során naplót vezetett és ezernél több képet készített, amelyek szerencsére hiánytalanul fennmaradtak.
  • „Építeni csakis szeretettel” – A Hármas Szentév emlékei a Szeged-Csanádi Egyházmegyében – 1938-ban a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszust Budapest szervezte. Az előkészületek aktív résztvevője volt a Szeged-Csanádi Egyházmegye is. Szent István 1038-ban az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta, ennek az ünnepnek 900. évfordulóját ünnepelte nemzetünk 1938. októberében. A hármas szentév államalapító királyunk halálának 900. évfordulójára is utal. A Hármas Szent Év alkalmából, az egyházmegye által szervezett eseményeivel ismerkedhetnek meg.

A látogatóközpontban továbbra is az egészségügyi rendelkezések betartását kérik:

  • Belépéskor minden látogató számára kötelező a kézfertőtlenítő használata, a testhőmérséklet-mérés, a maszkhasználat, valamint kötelesek ellenőrizni a védettségi igazolvány meglétét is.
  • A Dömötör-torony vezetés minden órában indul a látogatóközpont előteréből, egyidejűleg maximum 5 látogató vehet részt egy vezetésen.
  • Az ArtShopban egyidejűleg maximum 2 vásárló tartózkodhat.
  • Minden nap 12:30 és 13:00 között fertőtlenítési szünet miatt az intézmény zárva tart.