Jön a jó idő, jönnek a migránsok – mutatott rá Orbán Viktor Röszkén tett látogatása során

Arra kell számítani, hogy egyre növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, egyre többen és egyre szervezettebben érkeznek, ahogy javul az időjárás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megtekintette a határkerítést.

A miniszterelnök szerint itt nemcsak a magyar, hanem a szlovák határt is védik egyben. Ez pedig nehéz munka, amit nehezen tudnának elvégezni segítség és a szövetségeseink nélkül. Úgy véli, amit a nemzetközi sajtó képeiből látni, nem fedi a valóságot, mivel 95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában tilos ezt mondani, de ez egy „megszervezett invázió” – jelentette ki.

Kifejtette azt is, hogy azért hívta ide szlovák kollégáját, mert az utóbbi időben megváltozott a helyzet, radikálisan megnőtt a tiltott határátlépések száma, idén több mint ötezer ilyen eset történt, és szervezett csoportok is érkeztek, nemcsak egyedi akciók voltak. Most százezer migráns szeretne bejutni Európába, ők a balkáni útvonalon vannak, és ha hagynák, bejutnának Magyarországra és Szlovákiába – mondta. Orbán Viktor kitért rá, Magyarország hálás a szlovák kormánynak és miniszterelnöknek, mert mindig megkapta tőlük a szükséges segítséget, fontos munkát végeztek a szlovák rendőrök is. Most megerősítették a megállapodásukat, hogy ha ismét nő a nyomás a határon, számíthatnak Szlovákia segítségére – mondta. Hozzátette: erre a baráti együttműködésre lehet közös jövőt építeni.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Orbán szerint a határ nincs lezárva, ha valaki be akar lépni Magyarország területére, „bekopogtat”, elmondhatja, hogy mit szeretne, jegyzőkönyvet vesznek fel, lefolytatnak egy eljárást. Aki ezt az utat választja, annak a tranzitzónában kell várnia a jogi eljárás végéig, addig kap ellátást, és kedvező elbírálás esetén beléphet, máskülönben el kell hagynia a zónát, amely Magyarország felé zárt, Szerbia felé pedig nyitott – magyarázta. Mint mondta, „ha mindenki így viselkedne, szép lenne az élet”, de a többség nem ezt teszi, hanem illegális utat választ. Az utóbbi időben csoportosan is megrohamozták a kerítést, idén először lőni is kellett a levegőbe.

A miniszterelnök megjegyezte, aki illegálisan lép be, azt a rendőrök elkapják. Arról is beszélt, hogy jó az együttműködés Szerbiával, amely nehéz helyzetben van, de korrekt együttműködéssel, közösen kezelni tudják ezt. Orbán elmondta azt is, hogy a titkosszolgálat folyamatosan nyomon követi az eseményeket, látják, ahogy szervezik a migránsok mozgását, „ngo-nak nevezett félig embercsempész szervezetek” állnak mögöttük sok pénzzel és jelentős logisztikai képességekkel. A legtöbb konfliktus szervezett csoportokkal van – fűzte hozzá.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Kérdésre válaszolva közölte, hogy Brüsszelből kerítésre egy fillért sem adnak, mert „mi rossz listára vagyunk felírva”. Magyarország elsőként épített kerítést, ezért „mi vagyunk a főbűnösök” – fogalmazott.

Peter Pellegrini szlovák kormányfő arról beszélt, ez a határszakasz a schengeni övezet déli határa is, ezért különösen fontos a védelme. Veszélyes lenne, ha itt áttörnének a migránsok, ez Szlovákiának is komoly gondot jelentene szerinte. Szlovákia gondoskodik keleti határa védelméről Ukrajna felé, de a déli irány esetében Magyarország segítségére szorul. Az időjárás javulásával valóban egyre több migráns érkezik, Szlovákia területén is többet kapnak el, akiket embercsempészek hoztak – mutatott rá. Azt mondta, Szlovákia kész a továbbiakban is a megfelelő erővel segíteni a határvédelem fenntartását, hogy visszatartsák a migránsokat. (via MTI)

 

Nyitókép: Orbán Viktor / Facebook