Kevesebb, mint 8 óra van hátra a Domingo-koncertig

  • Szerda este 8-kor kezdődik Plácido Domongo, spanyol operaénekes-tenor koncertje az idénre felépült, Szent Gellért Fórumra keresztelt Dorozsmai úti stadionban.
  • Domingo legutóbb 2017-ben lépett fel az országban, azóta évente ad koncertet a magyar közönségnek, ez lesz a harmadik a sorozatban.
  • A szegedi koncertre, melyen Domingo fia, ifj. Plácido Domingo is fellép, különvonat is indul Budapestről, ennek ára oda-vissza 6.500 forint.
  • A koncerten azonban jelen lesz rajtuk kívül a Grammy-díjas Ana María Martínez, illetve a Virtuózokban szerepelt, tizenöt éves Balázs-Piri Soma is. Őket kísérik majd a MÁV Szimfonikus Zenekar, és a Győri Balett szólistái.
  • Az eseményre nem fogyott el az összes jegy, még mindig érhetők el, a legolcsóbb 13.900, a legdrágább 29.900 forintért vihető. Előbbi jeggyel a színpaddal szemben, a lelátón foglalhatunk helyet, míg az ennél bőven árasabb tikettel a füves pálya kellős közepén foglalhatunk helyet.
  • A koncert főpróbáját már megtartották, hét óra és negyvenhét perc múlva kezdés.