Ha valaki arról kérdezne, hogy szerintem mi a legfájóbb dolog, amit Szeged elveszített a huszadik században, szinte biztos, hogy az 1975-ben megszűnt kisvasutat említeném első helyen. Nem másért, mint az utánozhatatlan hangulata miatt, amit bár személyesen sohasem élhettem meg, sejtelmem azért van mivoltáról. Hosszú tízkilométereken át vezetettek a vasút sínpárjai a szegedi pusztában, összekötve a terményeket felvevő nagyvárost és a termelő tanyasi népeket. Ezen funkciója miatt hívták madzagvasútnak is, hiszen mint anya gyermekét, úgy tartotta Szegedhez közel a pusztában egyébként egyedül élőket. Csakhogy idővel a nehezen járható föld- és homokutakból aszfaltutak, a lassú és nagyigényű lovasfogatokból pedig kezes és gyors gépjárművek lettek, így az 1927-ben átadott, két vonalával összesen 78 (!) kilométer hosszú Szegedi Gazdasági Vasút (SZGV) a hírhedt 1968-as közlekedéspolitikai koncepció áldozatává lehetett.
A síneket egy-két kivétellel felszedték (helyükön a legtöbb helyen ma homokos út vezet), az állomásépületekbe emberek költöztek, a járműveket pedig más üzemek vették át. Az SZGV feledésbe merült, pedig sokáig a Roosevelt téren volt a végállomása, ahol most éppen az új játszóteret szerelik össze. És itt jön a lényeg: ott, ahol 1927 februárjától csikorgott a vasút, nagyjából oda szereltek össze nemrég egy olyan játszótéri kisvasutat, ami meglehetősen hajaz az SZGV egyik jellegzetes típusára, a budapesti Láng Gépgyár által gyártott M495-ösöére. Erre:
Ezek a mozdonyok több szempontból is érdekesek voltak, és most nem a kifejezetten megnyerő szegecseltlemez-burkolatra gondolok: 1929-es gyártásukkor az M495-ös volt az első Magyarországon készült dízelmozdony, ráadásul az 1929-es barcelonai világkiállításról aranyéremmel tért haza. Vasúthoz képest nem jártak annyira sokáig, az 1960 tájékán gyártott, mára a magyar kisvasutakkal lényegében egybeforrt Mk48-asok (ilyet újítanak épp Szőregen is) váltották őket 1971-ben, amikor is selejtezésre kerültek. Összesen négy darab készült, szerencsére ezekből egy megmenekült, és ma is létezik.
Tagadhatatlan tehát, hogy honnan jött a játszóteret tervezők ihlete, és külön öröm látni, hogy ezzel is emléket állítanak a vasútnak, amit már csak kevesek siratnak.