Kifosztottak egy alvó utast a szegedi vonaton

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói most fejezték be a júliusi ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy vonaton alvó utastól vett el százezer forintot – írja honlapján a rendőrég.

A 23 éves elkövető 2019. július 28-án 15 óra körül szállt fel a Szegedre tartó vonatra, az egyik vagonon sétált keresztül, amikor felfigyelt az alvó sértettre. Beült mellé a fülkébe, majd átkutatta a vállán lévő táskát, amiből kivett százezer forint készpénzt. A férfi eközben felébredt, de a gyanúsított elterelte a figyelmét és kiszaladt a kabinból. A sértett utánaeredt, de csak a szerelvény végén érte utol, ahol a pénz egy részét visszakapta. Ezt követően értesítette a rendőrséget, majd utastársával a végállomásig visszatartották az elkövetőt.

A kiérkező rendőrök a férfit igazoltatták, majd előállították, ellene kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, akinek letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte.