Könyvek, sport és egészségügy az első részben, Fekete István és Arany János a másodikban

Rendkívüli biztonsági intézkedések közepette, a szokottnál egy órával később, kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődött ma reggel a május-júniusi érettségi időszak – írja az MTI.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint hétfőn középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek. Valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak kesztyűt is biztosítanak. Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kapott, a vizsgák előtt alaposan kitakarították az épületeket, ellenőrizték a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos a takarítás az iskolákban. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat.

Középszinten négy óra alatt két feladatlapot kell megoldaniuk a diákoknak. Az első rész megoldására 90 perc állt rendelkezésre, ebben egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladat fért bele. Ezután jött a második rész, amire 150 perc van.

Az Eduline szerint a könyvek történetéről, olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók az idei magyar érettségi első részében. A vizsgázóknak először értelmezniük kellett egy kétoldalas szöveget, majd különféle feladatokat kellett az alapján megoldaniuk. Az első részhez tartozó szövegalkotási részben a sportról és testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kellett írniuk a diákoknak.

A második rész jelenleg is tart. Itt a műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés pedig egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpár-költeményhez kapcsolódik. Ezek közül a diákoknak egyet kell választaniuk. Bármelyiket is választják a diákok a kettő közül, egy 400-800 szavas szöveget kell alkotniuk – jegyzi meg a portál.