Lázár János (nem az a Lázár János) vezetésével indul a dóci polgárőrség

Szombaton délelőtt tartotta alakuló közgyűlését a Dóci Polgárőr Egyesület. A gyűlést Lázár János nyitotta, aki köszöntette a résztvevőket, külön köszöntötte Batiz István megyei elnököt.

A megyei elnök, miután köszöntötte a résztvevőket, beszélt a polgárőrök alap és kiegészítő feladatairól, a polgárőrszolgálat-ellátás fontosságáról, majd sok sikert kívánt az egyesület munkájához. A megjelentek egyhangúlag elfogadták az egyesület alapszabályát. Elnöknek a település alpolgármesterét, Lázár Jánost, titkárnak Magony Petrát, gazdasági vezetőnek Faragó Dánielt választották. A felügyelő bizottság tagjai Bereczki Zoltán, Bitó Róbert és Bakos Norbert lettek.

Az újonnan megválasztott elnök elmondta, hogy az egyesület célja a települést közrendjének és közbiztonságának megőrzése, az esetleges balesetek, bűncselekmények megelőzése. Feladatait a rendőrséggel és az önkormányzattal szorosan együttműködve tervezik ellátni.

Az egyesület tagjai között szerepel Turda Gábor polgármester illetve Faragó Dániel, képviselő. A közgyűlés végén Lázár János megköszönte a megjelentek részvételét, külön megköszönte Batiz István segítő szavait.