Lejárt a Rádió88 ideje, megoldást már csak a rendkívüli ülés hozhat

Mint megírtuk, a megszűnés veszélye fenyegeti a Rádió88-at. A rádiónak augusztus 31-én lejár a médiaszolgáltatási jogosultsága, s ha addig nem dönt a médiatanács, megszűnhet a rádió. A médiatanács nem döntött, a keddi volt a nyári szünet előtti utolsó ülése.

A rádió 7 évvel ezelőtt pályázaton nyerte el a szegedi FM 95,4 MHz-et, mely frekvencia médiaszolgáltatási jogosultság most augusztus 31-én lejár. A rádió kérelmezte a jogosultság további öt évvel történő meghosszabbítását, de a tanács a médiatörvényben előírt határidő végéig sem elutasító, sem engedélyező jellegű döntést nem hozott.

A Médiatanács már kétszer is tervezte, hogy napirendre tűzi a rádió médiaszolgáltatási jogosultságának ügyét, ám a tanács elnöke, Karas Mónika végül mindkét esetben levetette azt a napirendről. Eddig úgy volt, hogy a testület augusztusban vonul nyári szabadságra, ám a Médiatanács honlapján tegnap ez az üzenet fogadta a látogatókat: 

Tájékoztatjuk a tisztelt ügyfeleket, érdekelteket, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2019. július 24. és szeptember 2. között ülésezési szünetet tart. A szünet utáni első ülés 2019. szeptember 3.

Ezek alapján eléggé valószínű, hogy megpecsételődött a Rádió88 sorsa. A Média1 szakértői szerint azzal, hogy a Médiatanács nem bírálta el a rádió időben beadott pályázatát, a közigazgatási eljárási törvénnyel és a médiatörvénnyel is szembe ment. Megoldást már csak az jelenthet, ha a tanács a szünetet megszakítva, rendkívüli ülésként tűzi napirendre a kérdést.

Mikor az ügy először kirobbant, a Media1 megkereste a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát, akik arra a kérdésre, hogy miért nem született a törvény által előírt határidőre döntés a rádió ügyében, így válaszoltak: „a Médiatanács csak a meghozott döntéseiről adhat tájékoztatást. Ha a testület egy ügyben még nem döntött, vagyis az ügy folyamatban van, arról a jogszabályoknak megfelelően csak az ügyfél vagy érdekelt tájékozódhat”.

Nyitókép: a Rádió 88 stúdiójának bejárata. Fotó: Google Maps