Lekakálták a Kárász utca egyik legszebb üzletportálját

Éppen bizottsági bejáráson vett részt ma Német Ferenc fideszes politikus, hogy megtekintsék a Kárász utcai épületek egyre rosszabb (de még mindig elég jó a város többi épületéhez képest) állapotban lévő homlokzatait, amikoris a következő látvánnyal találkoztak a Kárász utca 10. szám alatti háromemeletes bérházon:

Fotó: Német Ferenc / Facebook

Jól látható, hogy egy furcsa, barna színű krémmel kenték össze az épület százéves vas üzletportálját, vagy ha nem ez, akkor leszarták. Ami egyébként sajnos nem ritka a városban, hajléktalanok ha nem is napi szinten, de sűrűn végzik dolgukat a legszebb köztereken, gyakran házakat összepiszkítva.

„Ismét a kirakatra végezte a »dolgát« a hepatitiszes hajléktalan, akiről az általuk (az üzlet üzemeltetői) felszerelt kamera rögzítette is a képeket, már nem először. »A városi térfigyelőrendszer vajon minek díszeleg az utcában, ha senki nem intézkedik?«, kérdezték joggal a kereskedők” – írta közösségi oldalán Német.

A politikus szerint a közterületfelügyelők soha nem intézkedtek még a kereskedők elmondása alapján, a rendőrök pedig „a súlyosan fertőző személyt nem állítják elő”, mert „lefertőzi” a fogdát. A város jegyzője a bérlők megkeresésére még nem válaszolt, írja Német.

Az üzletportált egyébként egy ismert épület-műlakatos mester, Kecskeméti Antal készítette az 1910-es évek környékén. Kecskemétinek még Wikipédia-oldala is van, érdemes elolvasni.