Ma Kósa Lajos is tiszteletét tette Szegeden

Nemesi Pállal és Gémes Lászlóval tartott ma sajtótájékoztatót Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke Szegeden. Kósa többek között dolgokat is mondott a szájával.

Nemesi Pál szerint ahhoz, hogy Szeged komolyabb fejlődési pályára álljon, még széleskörűbb összefogásra van szükség. Hogy Szeged is felcsatlakozzon “Magyarország Európában is egyedülálló gazdasági teljesítményéhez” közös munka, és persze az együttműködés szükséges. Ebben Nemesi partnerséget is lát a kormány részéről, amit persze az elmúlt időszak sorozatos kormánypárti haknijai, illetve az Orbán Viktorral eltöltött meghitt kávézás is szavatol.

Kósa Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy a választási kampány első szakasza lezárult, továbbá elmondta, hogy azon célkitűzésük, miszerint az ország négyötödében lehessen szavazni a Fidesz-KDNP jelöltjeire, vagy a kormánypártok által támogatott jelöltre, sikerrel zárult.

A Fidesz-KDNP kampányfőnöke hozzátette, 1217 Fidesz-KDNP-s polgármesterjelölt van, ez az önkormányzatok nagyjából egy harmada. Ebből 829 jelöltnek a jelölőszervezete is a két kormánypárt. Ezzel szemben, ha az összes ellenzéki pártot számoljuk, akik fel vannak tüntetve jelölőszervezetként, akkor összesen 158 polgármesterjelöltet kapunk. Kósa megoldását azóta is egy matematika professzorokból álló különítmény vizsgálja.

A kampányfőnök szerint a továbbiakban az a cél, hogy fórumokon, illetve beszélgetéseken keresztül megteremtődjön a lehetősége annak, hogy 2030-ra a magyar önkormányzati rendszer fejlettsége elérje az Európai uniós átlagot.

Kósa a kormánypártok és az ellenzéki pártok célkitűzéseinek széleskörű elemzésére is kitért: “Szavazzanak rájuk a polgárok, mert akkor megdöntik Orbán Viktor rendszerét. Ez is egy célkitűzés, de az teljesen nyilvánvaló, hogy ez háborúskodást, ellenségeskedést, gyűlöletet jelent, amit érzékelhetünk mindennap. Ebből nem lehet építkezni, fejleszteni, szépíteni, mert ahhoz összefogás kell. A kampány második szakaszában tehát a választópolgároknak meg kell érteni, hogy két lehetőség van: vagy az építkezést, a gyarapodást a kormánnyal együttműködésben választja, vagy a háborúskodást és a gyűlöletet” – polarizálta a hallgatóságot, és tematizálta az önkormányzati választást a kampányfőnök.

 

Nyitókép: Szegedma