Magyarország legnagyobb ALDI-ja nyílik a régi Media Marktban

Magyarország legnagyobb alapterületű ALDI-áruháza nyílik meg csütörtökön Szegeden. Ez a vállalat harmadik üzlete a városban, amelyet a korábbi Media Markt (majd később Kika és kínai áruház) helyén, a Makkosházi körút 29. szám alatt alakítottak ki.

Az ingatlant az ALDI Magyarország mintegy három hónap alatt újította fel, és azt mondják, számos modern gépészeti és környezetvédelmi megoldást alkalmaztak közben, miközben megtartották a megjelenésében jellegzetes épület értékeit.

„Egy forgalmas közlekedési csomópontnál, a villamoshálózat mellett nyílik meg harmadik szegedi egységünk. 2000 négyzetméteres alapterületével és a szokásosnál mintegy 40%-kal nagyobb, közel 1500 négyzetméteres eladóterével ez a legnagyobb magyarországi áruházunk, amely rendkívül komfortossá teszi a bevásárlást, és nagyobb árumennyiség kihelyezésére is lehetőséget biztosít” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a nyitás kapcsán.

A felújítás során modern, direkt elpárologtatású hőszivattyús rendszert épített be a vállalat, amely az épület hűtését és fűtését is alacsony energiafelhasználás mellett biztosítja. A hőszivattyú olyan berendezés, mely arra szolgál, hogy az alacsonyabb hőmérsékletű környezetből hőt vonjon ki és azt magasabb hőmérsékletű helyre szállítsa, és leadja az ottani környezetnek. Használatának célja a hőenergiával való gazdálkodás, melynek során hűtési energiát fűtésben (pl. melegvíz-készítésben) fel lehet használni, illetve környezeti hőt lehet hasznosítani. A hőszivattyú elvileg olyan hűtőgép, melynél nem a hideg oldalon elvont, hanem a meleg oldalon leadott hőt hasznosítják. Megújult az ingatlan elektromos hálózata, illetve külső parkolója is.

Az új üzlet kívülről. Fotó: ALDI

Az ALDI együttműködik a Kisállatokért és Környezetért Alapítvánnyal és az áruház nyitásának napján adománygyűjtő standot biztosít az épület kijáratánál, ahol a vásárlók leadhatják adományaikat, amelyeket a nap végén az ALDI eljuttat a gazdátlan társállatok befogadását és környezetvédelmi oktatást folytató, hódmezővásárhelyi székhelyű szervezet számára.

„Országosan modernizáljuk üzleteink belső kialakítását, így a szegedi üzletünkben is a legfrissebb vállalati dizájn szerint alakítottuk ki a belső teret. A zöldség-gyümölcs pult a bejáratnál található, az „Azon melegében” elnevezésű látványpékségeink is nagyobb bútorokat kaptak, így közel 50, helyben sült édes és sós péksütemény, illetve kenyér közül választhatnak a vásárlók. Látványpékségeink bútorzata esztétikus és higiénikus megjelenítést biztosít a termékek számára, a vásárlók pedig fém fogóeszközzel választhatnak a frissen sült pékáruk közül” – sorolja a szegedi üzlet újdonságait Bernhard Haider.

Az ALDI a beruházással mintegy 20 új kereskedelmi munkahelyet hozott létre, így – az ADLI marketingosztálya szerint – a vásárlók az áruházlánctól megszokott, magas színvonalú, gyors, segítőkész és udvarias kiszolgálásban részesülnek a vállalat harmadik szegedi üzletében is.

Fotó: ALDI

A vállalat nemrégiben adta át új hűtőraktárát Biatorbágyon: a 255 000 négyzetméteres telken elhelyezkedő, immár 61 800 négyzetméteres, több mint 500 főt foglalkoztató központi raktár biztosítja az ellátási lánc zavartalan működését. Ide érkeznek be az áruházlánc valamennyi beszállítójától a termékek, illetve innen indulnak áruval felölteni a 148 magyarországi ALDI-üzletet a teherautók. A 8800 négyzetméter alapterületű új hűtőraktárban egy -23 Celsius-fokos mélyhűtő és egy 0 Celsius-fokos hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtő is helyet kapott.

Az L-alakú új épület egyik oldala 120, másik oldala 140 méter hosszúságú, illetve 40 méter szélességű, legnagyobb magassága pedig eléri majd a 16 métert. Az új épületbe összesen 110 km hosszúságú kábelvezetéket és 0,5 millió kg acélt építettek be. Az ingatlan füstelvezető berendezése valamivel több mint 1 millió m3 levegő cseréjére képes óránként. A kétszintes épület teljes területén sprinkler tűzoltó rendszer üzemel. A raktárban pedig olyan hűtőközeget alkalmaz az áruházlánc, amely egy esetleges szivárgás esetén sem károsítja a környezetet.

Az új ingatlannak köszönhetően megduplázódik az áruházlánc magyarországi hűtőraktár-kapacitása, ami ráadásul 40%-kal nagyobb hűtött-termék-kínálatot tesz elérhetővé az ALDI magyarországi üzleteiben.