Már a bevásárlókocsi kiszámolja a végösszeget, így nem kell a kasszánál sorban állnunk és ki-be pakolnunk

Két SZTE-s csapat is dobogóra állhatott a legjobb hazai hallgatói startupok versenyén Kápolnásnyéken. A Hungarian Startup University Program záró eseményére, az úgynevezett Demo Day-re a program során megalkotott több mint 2000 ötletből a 10 legjobb kapott meghívást, akik jól ismert befektetők előtt prezentálhatták projektjeiket – tájékoztatott az egyetem.

A Demo Day, a Hungarian Startup University Program záró eseménye olyan megjelenési lehetőség, amelyre a programban részt vevő csapatok mindegyike vágyik. A részvétel azonban csak a legjobbaknak adatik meg, ezért idén is csupán 10 projekt kerülhetett be a döntőbe. A kiválasztásnál figyelembe vették az ötletek újdonságtartalmát, a bennük rejlő piaci potenciált, a projektek kidolgozottságát és a startup csapat összetételét, együttműködését is.

Az elit 10-es végül neves szakemberekből álló zsűri előtt tarthatott prezentációt. Az idei Demo Day szakmai zsűrijében a magyar startup ökoszisztéma meghatározó szakértői és befektetői kaptak helyet. A kápolnásnyéki DFT-Eseményközpontjában a hallgatói csapatok 3 perces prezentációkban mutatták be ötleteiket, amelyeket 7 perces kérdezz-felelek követett a zsűri részéről.

A TOP10-es listára a Szegedi Tudományegyetemről két csapat is felkerült:

  • A Cashier Basket a második,
  • a ReFilamer pedig a harmadik helyen zárt.

A Cashier Basket csapatának ötlete egy olyan okos bevásárlókocsi, ami a vásárlás során már végösszeget számol a kosárba tett termékekből, így elkerülhető a kasszánál való ki-bepakolás és a sorban állás.

A ReFilamer projektjének lényege egy olyan költséghatékony eszköz, amely az otthon található műanyag hulladékból (elsősorban műanyag palackokból) állít elő 3D nyomtatáshoz használható filamentet.

A dobogós csapatok részt vehetnek Balogh Péter „Petya”, a Cápák között című műsor egyik cápája, Tőkebevonás startupoknak nevű tanfolyamán, illetve a zsűri többi tagjától stratégiai és pénzügyi tanácsadást kapnak, hogy az innovatív ötleteik hátterét is megalapozzák. Azonban ez még mindig csak a kezdet, de remélhetőleg pár éven belül a piacon is találkozhatunk termékeikkel és szolgáltatásaikkal.