Már napirenden lehet az SZTE magánalapítványba szervezése

Az egyetemi szenátus elé kerülhet a szegedi egyetem alapítványi kézbe adása – értesült a Szegeder. Erről információink szerint Rovó László és Fendler Judit is beszélt egy 2021 eleji egyetemi eseményen, támogatva az irányt.

2021. január 4-én Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja azzal a szóbeli tájékoztatással kezdte az évet a dékáni kollégiumon, hogy kezdeményezhetik az egyetem magánalapítványba történő átszervezését. Egyetemközeli forrásunk azt mondja, mind a kancellár, mind pedig Rovó László rektor támogatólag szólalt fel a kezdeményezés melletT.

Információink szerint Rovó rektor azzal érvelt az átalakulás mellett, hogy így lehetne nagyobb összegű fejlesztési forrásokat az egyetemre hozni, máskülönben az SZTE lemarad a többi hazai felsőoktatási intézménnyel folytatott versenyben.

Úgy tudjuk, hogy az egyetemi névváltoztatás ennek a döntésnek a főpróbája lett volna, az azonban rosszul sült el az egyetemi vezetés szempontjából. Nyáron arról írtunk, hogy lehetséges, hogy karokat szerveznek ki az SZTE-ből, és csak azokat hagyják meg, amelyek nagy presztízsűek és jövedelmezők az intézmény számára.

Kedden kerestük levélben a Szegedi Tudományegyetemet, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

 

Nyitókép: Fendler Judit előadást tart az egyetem átszervezett radiológiájának átadásán 2020. június 5-én. Fotó: Bobkó Anna / Szegedi Tudományegyetem