Márciustól ingyenes a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

Március 1-jétől a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják a helyi buszjáratokat – jelentette be Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester az alföldi város közgyűlésének véleményező ülésén.

A politikus azt mondta, a városkártya kiállítása 1, éves díja 2 ezer forint, utóbbiból a nyugdíjasok és diákok 50 százalék kedvezményt kapnak. A helyi buszközlekedést jelenleg a Volánbusz Zrt. működteti Hódmezővásárhelyen, a kétóránként közlekedő járatok kihasználtsága azonban rendkívül alacsony. A szolgáltatás 50 millió forintba kerül évente az önkormányzatnak, ugyanekkora az állami normatíva, a jegyek és bérletek értékesítéséből pedig 10 millió forint származik.

A várárhelyi buszok ingyenessé tétele 2019-ben választási ígérete is volt Márki-Zaynak, aki októberben bejelentette, mivel már nem fideszes többségű a közgyűlésük, meg is lépik ezt. Erről akkor itt írtunk.

Jovány Gyula helyi vállalkozó tervet dolgozott ki a járatok útvonalának átalakítására. Ez alapján tavasztól kettő, a műszakváltásokhoz igazodó “munkásjárat” és három, a kórházat, a piacot és a bevásárlóközpontokat érintő körjárat közlekedik majd óránként. A 32-35 perces menetidejű körjáratok egyszerre találkoznak a jövő év végén induló Hódmezővásárhely-Szeged tram-train egyik megállójában.

A szolgáltatás ellátására két évre pályázatot írt ki az önkormányzat. A legkedvezőbb – mintegy 90 millió forintos – ajánlatot Jovány Gyula cége, a Jovány Busz Kft. nyújtotta be – közölte a politikus. Az ülésről készült videó is, ebben 2:06:19-től beszélnek a közösségi közlekedés ügyéről.