Máris 10 ezer ember járta be az új Móra Ferenc Múzeumot

Az augusztus közepi újranyitás óta, azaz két hét alatt már tízezren látták a felújított Móra Ferenc Múzeum és Vár kiállításait Szegeden. A múzeum közleménye szerint a legnagyobb sikernek az új állandó kiállítások számítanak: a természettudományi tárlat Máté Bence fotóival, a Móra Rengeteg és a Várban látható Szeged történeti kiállítás.

Mind az első hétvégén, mind a hosszúhétvégén tömegek voltak kíváncsiak a tárlatokra és a kilátóra, de a hétköznapokon is sokan érkeznek, a múzeum szerint főleg kisgyermekes családok.

Az óriási érdeklődés középpontjában leginkább az új állandó tárlatok állnak. A Móra Ferenc Múzeum főépületében az új természettudományi kiállítás mind a nagyoknak, mind a kicsiknek nyújt érdekességet: Máté Bence természetfotós közel száz fényképe mellett sok-sok állat és növényfaj, valamint egy izgalmas foglalkoztató is várja a gyermekeket és felnőtteket.

A Móra Rengetegben a természetszerető Mórát ismerhetik meg az érdeklődők: gyönyörű látványvilág, sok-sok játékos részlet mutatja be a legendás író életét, személyiségét. A Vár épületében pedig egy Szeged történeti kiállítást nyitottak, ahol bárki boszorkánymáglyára állhat, besétálhat Rózsa Sándor börtönébe vagy megismerheti a Nagyárvíz pusztításának történetét.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder