Két huszonéves fiatal története, akik azt hitték, újrafertőződtek a koronavírussal annak ellenére, hogy már átestek rajta és az oltást is régen felvették. Majd kiderült, hogy mégsem, de ami ennél is hátborzongatóbb, hogy itt is lapul egy Gyurcsány-szál. Veszprém megyéből jelentkezünk.
Van egy nagyon kedves barátom, aki gyakran elmeséli a történetet, hogy ő már szívott együtt a Gyurcsány fiával. Aztán mindig hozzáteszi, hogy igazából csak egyszer ugyanabban a házibuliban voltak, és Gyurcsány fia nem szívott, csak ő meg néhány haverja. De milyen jól hangzik. Nagyjából ennyire igaz címünk állítása is, azaz hogy együtt voltam covidos a DK elnökével.
Amikor ugyanis Gyurcsány Ferenc kiposztolta a Facebookjára, hogy két oltás után elkapta a koronavírust, azokban az órákban telefonálgattam én is a mentősökkel, hogy hogyan lehet tesztelést szerezni az aprócska veszprémi faluba, ahol épp szabadságon voltam. A történet érdekessége mondjuk, hogy tényleg lett volna egy kis esély arra, hogy egymástól kaptuk el a vírust, ugyanis tíz nappal ezen események előtt éppen Gyurcsány Ferenccel készítettünk interjút még Szegeden.
Második menet?
„Eszti üzeni, hogy valszeg a Gyurcsánytól kaptad el. Bazdmeg, tényleg minden az ő hibája” – közvetítette egyik testvérem párja megfejtését. Akár Gyurcsánytól kaptuk el, akár mástól, szombatra már biztosak voltunk benne, hogy ez koronavírus. A tünetek többsége sima megfázásra is utalhatott volna (fejfájás, levertség, felső légúti hurut, köhögés), de jelentkezett a teljes szaglásvesztés is. Olyannyira, hogy akkor sem éreztem az ég világon semmit, amikor intenzíven szívtam a füstölős doboz tartalmát, és akkor is csak csípő fájdalmat, amikor az orromon keresztül próbáltam eggyé válni egy fél üveg ecettel.
Eleinte fel sem merült bennem, hogy ismét a covidról lehet szó. Szeptember 1-jén, szerdán még Veszprémben turistáskodtunk, felmentünk a gyönyörűszép várnegyedbe, elmentünk ott a barokk stílusban emelt Dubniczay-palota kiállításaira, ráhasaltunk az új hullámokra a veszprémi gasztronómia tengerén (Papírkutya, Mákmoiselle, Pizza Dellarosso, mind kitűnő helyek, ha valaki arra jár), szóval volt egy csomó jó program. Ez amolyan nyárzáró kis pihenés lett volna alapból, hétfőtől vasárnapig. Eléggé szeles időnk volt a királynék fővárosában, én meg eléggé lengén öltöztem fel, így másnap, a tünetek jelentkezésekor ennek tulajdonítottam azokat.
Csütörtökön és pénteken szépen lebetegedtem, a szombati nap pedig már lényegében arról szólt, hogy megpróbáljuk leszervezni a tesztet. Ez korántsem volt egyszerű feladat, mert Kapolcson laktunk, ami úgy háromszáz kilométerre van Szegedtől, ahol a háziorvosunk rendel. Felhívtam a 112-t, hogy mit javasolnak, majd ők átkapcsoltak a mentősökhöz, akik nagy nehezen – úgy húsz perc leforgása alatt – továbbirányítottak a tapolcai körzeti orvoshoz. Ő azt mondta, hogy Veszprémben (32 kilométer Kapolcstól) van a tesztelés, és nem biztos benne, hogy kimennek falura is tesztelni, úgyhogy lehet be kellene mennünk. A gond csupán az volt, hogy vonattal és busszal jöttünk, a tömegközlekedést pedig érthető módon kerülni kívántuk.
Annak, hogy mi elkapjuk a koronavírust, körülbelül 0% esélye volt. Mekkora lehet mégis a valószínűsége, hogy két, 23–25 éves, egészséges fiatal, akik egyrészt már átestek a víruson korábban (igaz már kilenc hónappal korábban), másrészt hónapok óta be vannak oltva (két oltást kaptunk fejenként, Pfizert, a másodikat június elején), elkapja a vírust újra? Ráadásul mind a ketten, egyszerre. Egészen a következő hét csütörtökéig azt hittem, hogy elkaptuk a covidot újra, de szerencsére aznap kiderült a negatív PCR-tesztünket látva, hogy valami másról lehet szó.
Logisztika és zöldségleves
A hétvége maradandó része a logisztikáról szólt. Egyrészt azért, mert kőkeményen be kellett osztani a még megmaradt Halls és Mentos cukorkákat, amik a túléléshez elengedhetetlenek voltak, másrészt ki kellett találni azt is, hogyan szerzünk élelmet. A házban, ami egyébként a szüleimé, ugyanis csak vasárnapig terveztünk maradni. A Mentos hamar elfogyott, Halls-ból maradt három darab szombat estére. Szépen beosztottam: egy lefekvés előttre, egy éjszakára, ha kell, egy reggelre, amíg nem jön meg az élelmiszerszállítmány.
Miután ugyanis szombaton kiderült, hogy a Tesco meglepő módon nem szállít Kapolcsra, kitaláltuk, hogy akkor megkérjük a boltos Ferit, hogy hozzon egy kevés élelmiszert, rakja le a kertbe és majd kifizetjük. Ez így is történt, és vasárnap dél körül, egy órával a bolt zárása után már zörögtek is a zacskók a meredek telken, fel az öreg, kőből rakott ház verandája felé. Bennük volt többek között hat Halls, hat Mentos, hat Tic Tac, ezek mind mentolosak ugye, kamillatea, sok zöldség, némi csokoládé, és más alapvető élelmiszerek.
A zöldségeket záros határidőn belül szeretettem volna levessé faragni, ilyenkor ugyanis nincs jobb, mint egy tál gőzölgő zöldségleves. Zseniális találmánynak tartom, a konyha világának legszentebb gyermekének. Fejet tudok hajtani azelőtt, hogy pár maréknyi zöldség, néhány liter víz, egy kevés só és bors mennyire csodálatos ételt eredményez. Felvágtam mindent, bele egy fazékba, alá olaj, jól megpirít, rá a víz, só, bors. Már vagy fél órája főtt az egész, amikor egyre gyanúsabb lett, hogy még mindig nincsen íze. Nem öntöttem rá sok vizet, és így sem lett finom, mint mindig szokott. Na, ilyen szaglás nélkül levest főzni. Lezártam, szedtem, ettem és azt éreztem, hogy ez a leves igazából valószínűleg nagyon finom, csak nem nagyon érzem.
Az egészségügy két oldala
Hétfőn délelőtt sűrűsödtek a dolgok, több fronton egyszerre szerveződött a teszteltetésünk. Egyrészt anyám Szegeden a háziorvosnál kért egy tesztelést, másrészt én is felhívtam a kapolcsi háziorvost, hogy mit javasol, és meglepetésemre azt mondta, menjünk el hozzá fél kettőre, és ő végez egy gyorstesztet. Ami ugye ha pozitív, akkor megvagyunk, ha negatív, akkor pedig Veszprémben kell teszteltetni PCR-rel. Még indulás előtt fel is hívott egy mentőszolgálatos Veszprémből, hogy holnap mikor megyek be teszteltetni.
Mit mondjak, érdekes és elszomorító beszélgetés volt. Mondtam neki, hogy gyorstesztelni fog nemsoká a kapolcsi háziorvos, de be sem tudtam fejezni, máris a szavamba vágott, hogy ez őt nem érdekli, kérem-e a tesztet vagy nem. Ezt követően felvetettem azt is, hogy nincs autónk, és csak tömegközlekedni tudnánk, mire a következőt felelte: uram, tömegközlekedéssel is lehet közlekedni. A kedves hölgy valószínűleg azt hitte, hogy büdös nekünk a közösségi közlekedés, és nem azt, hogy esetleg nem akarunk lefertőzni egy fél távolsági busznyi embert.
Ezen kétségemet megosztottam vele is, majd kérdőre vont, hogy mégis honnan veszem én ilyen biztosra, hogy covidos vagyok és fertőzök. Meg hogy ő nem kapott tünetlistát, így honnan kéne tudnia bármit is. Igen, a tesztelést intéző mentős ilyet kérdez. Mondtam neki, hogy alapvetően megfázásszerű tüneteim vannak szaglásvesztéssel, és hogy voltam már covidos, és szinte kopp ugyanaz az egész. A válasz: uram, én is voltam már covidos, ráadásul évek óta ezzel foglalkozom. Oké, akkor ezt megbeszéltük. Ekkor valahogy sikerült elmondanom újból, hogy fél óra múlva tesztel az itteni orvos, és megállapodtunk abban, hogy háromkor visszahív. Ezen a ponton őszintén reméltem, hogy pozitív tesztet kapok, mert semmi kedvem nem volt buszra, emberek közé szállni ilyen állapotban, és végigköhögni az ötven perces utat.
Elsétáltunk a kapolcsi orvosi rendelőbe, ami úgy tíz percre van a háztól. Itt várni kellett úgy húsz percet, majd az egyébként rettentően kedves és minden szempontból aranyat érő helyi háziorvos kellemetlenül megerőszakolta az orrainkat, közben többszörösen elnézést kérve. Ez persze nem az ő hibája, a tesztelés ennyire rohadtul elviselhetetlen. Mindketten negatívak lettünk, a doki szerint lehet azért, mert már 5–6 napja vannak tüneteink, és ilyenkor a gyorsteszt a szokottnál is megbízhatatlanabb, így azt mondta, menjünk be Veszprémbe. Megkérdeztem, hogy ő mit szól a buszozáshoz, mire azt határozottan elutasította és azt mondta, inkább kérjünk meg ismerőst, ha van. Azt mondta, beszél a veszprémi mentősökkel, hogy jöjjenek ki, de nem ígér semmit.
Ő is és én is beszéltem ismét a veszprémiekkel, aminek eredménye az lett, hogy menjünk busszal, majd adott két FFP2 maszkot. Azért, mert nincs mentőkapacitás, és mert a faluból senkit nem akarunk ilyenre kérni, inkább üljünk messzire a buszon. Mint kiderült,
2021 szeptemberére bevett szokás lett, hogy közösségi közlekedéssel járnak koronavírus-tesztelésre a covid-gyanús emberek.
Ez egészen elszomorító, de az is árulkodó, hogy a kapolcsi orvos első telefonbeszélgetésünk alkalmával többszörösen kiemelte, hogy milyen becsületes és rendes emberek vagyunk, amiért már az első tünetekkor elkülönítettük magunkat a társadalomtól és eszünkbe se jutott hazamenni Szegedre. Azt mondta, ez a fajta magatartás a ritkábbik.
Negatívok a Dimitrovban
Hat nappal az első tünetek után, kedden délelőtt egy-egy FFP2-es maszkkal felszerelkezve felültünk a Veszprémbe tartó buszra. Nem volt jó érzés, voltak bőven idősek is. A teszt Veszprém belvárosának szélén, az egykori Dimitrov művelődési házban, egy igazi modern építészeti remekműben volt. A tesztelőponton érződött csak igazán, mennyire tartozunk kulturáltság terén a nyugathoz: semennyire. Közel negyven ember zsúfolódott a bejárat közül várva a lepukkant művház lepukkant parkolójában, ahol se egy kuka, se egy pad nem volt kihelyezve, holott tavaly november óta itt van a tesztelés. Egészen elképesztő, hogy néhány padot nem vitetett még oda senki az elmúlt tíz hónapban. Beton virágládákon és a padkán ül, akinek van hely, a többiek pedig egymáshoz jó közel ácsorognak egy–másfél órát is akár. Vicces, hogy aki eddig nem volt covidos, annak most van esélye elkapni, hiszen az emberek egynegyedén a maszk sincs fent rendesen. Mondjuk volt egy fickó, akik FFP4-es maszk volt, azaz kettő FFP2-est húzott egymásra.
A tesztelők fiatalok és kedvesek voltak, ráadásul egy nagyszerű trükkel azt is sikerült elkerülnöm, hogy kétszer nyúljanak az orromba. Először ugyanis itt is gyorstesztet akartak csinálni, de még időben kérdeztem rá, hogy ugye nekem PCR lesz csak. Kérdőn néztek, hogy miért lenne, és mondtam, hogy egy negatív gyorstesztem már volt előző nap délután, majd mondták, hogy ja igen, tudnak róla. Sajnos a barátnőmnek ezen tudást elfelejtettem átadni, így tőle kétszer vettek mintát.
Azt mondták, jó eséllyel szerda délutánra megvan az eredmény, ami végül csütörtök reggel lett: negatív és negatív. Ami azért igencsak meglepő számomra, mert ilyet nem tapasztaltam még, hogy abszolút nem érzek szagokat betegség alatt, ráadásul legutóbb kb. 2017-ben voltam beteg, ha jól emlékszem, azóta csak egyszer volt valami hasmenős vírus 2018 nyarán meg egy covid ugye 2020 végén, más semmi. Szóval ennyi, és még csak azt sem mondhatom, hogy együtt voltam covidos Gyurcsány Ferenccel.
Nyitókép: Gyurcsány Ferenc és én, 2021. augusztus 25. Fotó: Bálint András / Szegeder