Még mindig a Rádió88 a leghallgatottabb adó Szegeden

Az Inspira Hungary Research január eleji hallgatottsági felméréséből kiderült, hogy még mindig toronymagasan a Rádió 88-at hallgatják a legtöbben a városban fogható rádióadók közül.

10-ből 7 ember, mintegy 70 ezer rádióhallgató választja egy átlagos héten Szegeden az idén 30 éves Rádió88-at. A Rádió88 által lapunknak küldött sajtóközleményből kiderül, hogy minderre az eredményre azért is büszkék, mert egy egyre színesedő, sok szereplős piacon tudnak kimagasló adatokat produkálni. A méréseken az FM 95,4-en sugárzó 88 szerepel az első helyen, mögötte három másik olyan rádióállomás fogható, amely 26 és 30 százalék között teljesít. Az átlagos napi adatokat tekintve is utcahosszal végeztek az első helyen, csak Szegeden a 18-59-es korosztályban közel 52.500 hallgató szavaz bizalmat nekik nap mint nap.

„Hiszünk benne, hogy a kollégáink által végzett magas színvonalú, sokoldalú szakmai munka mellett a siker kulcsa az is, hogy az olyan nem lineáris tartalmi szolgáltatókkal, mint például a YouTube vagy a Spotify, úgy tudjuk felvenni a versenyt, hogy mi a hallgatóinkkal együtt éljük át mindennapjaik összes fontos pillanatát, így lassan harminc éve állandó részei vagyunk életüknek. A sikeresség miatti örömünknél csak az általunk érzett hála erősebb. Jól tudjuk ugyanis, hogy a folyamatosan ránk hangoló szegediek, valamint partnereink és hirdetőink nélkül nem készülhetnénk a következő kerek születésnapunkra” – áll a közleményben.

Fotó: Inspira Hungary Research

A rádiónál már most nagy erőkkel készülnek 30. szülinapra, melyet több helyszínen és programmal, a szegedieknek sokáig felejthetetlen élményeket ajándékozva terveznek majd ünnepelni.