Megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem és a Huawei

Huawei's headquarters in Shenzhen on March 6, 2019. Photo: AFP

Bekapcsolódhat a magyar kutatás-fejlesztésbe a kínai információs és kommunikációs technológiai vállalat – írja az Origo.

Szijjártó Péter külügyminiszterrel közösen jelentették be, hogy beszállnának többek között a magyar felsőoktatás támogatásába is, így ennek érdekében stratégiai megállapodást írtak alá a Szegedi Tudományegyetemmel.

 

Tudásra és innovációra kell építenünk a magyar gazdaságot

 

 

Emellett bejelentettek egy 1200 fős IT szakembereket kereső ösztöndíjprogramot. Szijjártó hosszasan beszélt a magyar gazdaság tudásalapúra helyezéséről, illetve a technológiai beruházások fontosságáról.

„A magyar gazdaságot a tudásra és az innovációra kell építeni, mivel tisztán látszik, hogy a befektetésekért folytatott versenyben a digitális környezet kialakítása lesz az egyik legfontosabb tényező a jövőben. Ezzel egyidejűleg pedig az is világos, hogy a jól képzett pályakezdők elhelyezkedése szempontjából a technológiai beruházásoknak kulcsszerepük van” – mondta.

 

Aláírt a Huawei és az SZTE

 

A találkozón a világ harmadik legnagyobb mobiltelefongyártója bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írnak alá a Szegedi Tudományegyetemmel, és ezzel bekapcsolódnak a hazai kutatás-fejlesztésbe. Az együttműködést egy éven keresztül előzték meg egyeztetések az SZTE TTIK Szoftverfejlesztés Tanszékével. Ennek keretein belül a Huawei az egyetem Gyimóthy Tibor által vezetett szoftverminőséggel és annak vizsgálatával kapcsolatos fejlesztési tevékenységeket támogatja majd.

„A Huawei megjelenése a kutatási-fejlesztési, valamint a felsőoktatási szektorban újabb lehetőséget teremt a hazai tehetségek és a piaci szereplők együttműködéséhez. Ez a tudástranszfer olyan innovatív technológiák megismeréséhez segíti hozzá a fiatal magyar IT szakembereket, amelyeknek köszönhetően Magyarország a digitális fejlődés következő szintjére léphet” – tette hozzá a külügyminiszter.

 

Nyitókép: a Huawei központja Shenzen-ben 2019. március 6-án. Fotó: AFP