Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Történt az, hogy tegnap a barátnőmmel szeltük a dombokat és a kilométereket a 77-es főúton a szép napos időben. Tapolca előtt egy balra kanyar, és Gyulakeszin áthaladva máris megérkezünk Káptalantótiba, ahol tudomásom szerint az ország legkirályabb piacát tartják vasárnaponként. A Liliomkert Piac a Zánkát és Tapolcát összekötő úton, a falu szélén terül el, amolyan háztáji varázsbazárként tudnám a legjobban belőni. Árulnak itt ha nem is mindent, de túl sok féle dolgot ahhoz, hogy az ember azt érezhesse akár csak egyszer is, hogy igen, most már elégszer jártam itt. Vannak hagyományos piacos dolgok, mint a friss kovászos kenyér, a dióval szórt kalács, zöldségek és gyümölcsök, megannyi házi sajt és húsáru, és vannak a szintén piacos dolgok, amik viszont nem minden piacon találhatók meg: régiségek, növények, kerámiák, abroszok, minden. És ami mindezeket összeköti, az egy elképesztően hangulatos világ fákkal, zugokkal, fabódékkal, ösvényekkel, bambusszal, véletlenszerű kertjelenetekkel padokkal és virágokkal, és persze az a sok kedves ember.
A kiwi úgy jön a képbe, hogy miután magunkba tömtük egy kisebb diós kalács nagyobbik részét és megvettük a kecskesajtot és a szappant, kifelé menet megakadt a szemem egy ládán, illetve kettőn, amikhez oda volt írva, hogy hazai termés. De nem paradicsom vagy alma volt a ládákban, hanem kétféle méretű kiwi. Megkérdeztem hát az őszes urat, aki árulta, valóban hazai-e az a kiwi, vagy elcsúszott a tábla, mire felelte, hogy igen, a kisebbik fajta itt terem egy közeli faluban, a nagyobbik meg Szegeden. És akkor jött, hogy mit is hallottam most? Itt állok egy dunántúli vásárban, és azt mondják nekem a kiwire, amit a testvéremnek vinnék haza Szegedre, hogy szegedi? Imádom! Kértem hát négy-négy darabot a kiwikből, majd folyatódott a beszélgetés. Miután ugye kiderült, hogy az úr is szegedi, nyilván elkezdtük ezt szűkíteni és kiderült, hogy egy sarokra lakunk egymástól, gyalog mindössze hét percre. Meg hát ugye ismerem személyesen két gyermekét is, ha mindez nem lett volna elég.
Ma félbevágtuk az egyik kiwit, és ha nem mondja nekem valaki, hogy ez szegedi kiwi, tőlem akár olasz vagy chilei is lehetett volna. Nem vagyok nagy gasztrotudó, egy hamburgeres cikken is képes vagyok órákat agyalni, úgyhogy most sem tudok sokat hozzátenni a dologhoz, legfeljebb annyit, hogy nagyon finom volt. A testvérem, aki viszont gyakrabban eszi ezt a gyümölcsöt elmondta, hogy „ez egy nagyon jó kiwi volt”.
Ez tehát a rövid története annak, hogy Szűcs Dániel kiwit talált a tóti piacon, majd megette annak felét, és azt mondta, finom volt. A továbbiakban kérem élvezzenek pár fényképet a piacról, csakhogy meglegyen a hangulat:
