Megjelentek a szigorítás részletei, így élünk hétfőtől

Nem sokkal azután, hogy felkerültek egy autóalkatrész-bolt oldalára, a Magyar Közlönyben is megjelentek a hétfőtől érvényes korlátozások részletei. Ezek nem egyeznek száz százalékban a hivatalos fórumon megjelent változattal, pár pontban van eltérés.

A rendelet szerint, ahogy az eddig is érvényben volt, 1,5 méter távolságot kell tartani egymástól, közterületen kötelező maszkot viselni, kivéve sportolás közben, amit egyedül vagy a háztartásunkban élőkkel lehet csak. A konditermek, sportpályát, uszodák, hasonlók továbbra sem fogadhatnak vendégeket, a profi sportolókat leszámítva. A parkok, erdők, arborétumok nyitva maradhatnak, ezeken kívül lehet még menni:

  • lottózóba,
  • a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb üzletbe,
  • drogériába,
  • “a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletbe, különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletbe. A szórakoztató és háztartási elektronikát árusító boltoknak viszont be kell zárni.”
  • állateledelt és takarmányt árusító üzletbe, vágóhídra,
  • kertészeti árudába, faiskolába,
  • piacra,
  • gyógyszertárba,
  • benzinkútra,
  • dohányboltba
  • újságoshoz.

A virágboltok hétfőn, nőnapon nyitva maradhatnak, utána be kell zárniuk. A következő szolgáltató cégeknek nem kell bezárniuk, továbbra is fogadhatnak ügyfeleket a:

  • bankok és pénzügyi szolgáltatók,
  • magánegészségügyi szolgáltatók, 
  • szociális intézmények, 
  • közétkeztetési szolgáltatások,
  • csomagküldő szolgáltatások,
  • szerelők, szervízek,
  • temetkezési szolgáltatások,
  • állatorvosok,
  • állat-, növény-egészségügyi, élelmiszervizsgálati laboratóriumok,
  • élelmiszer-feldolgozási szolgáltatások,
  • taxisok, fuvarozók, egyéb közlekedési és a szállítási szolgáltatók,
  • állattenyésztők,
  • ügyvédek, végrehajtók és közjegyzők,
  • biztonsági szolgáltatások,
  • épületüzemeltetési és irodai szolgáltatások,
  • autó és gépkölcsönzők,
  • és ruhatisztítók.

A rendelet arról is külön ponton szól, hogy a kaszinóknak be kell zárniuk. 

A szabályok betartását rendőrök és katonák ellenőrzik majd, az azokat megszegő üzletek pedig 100 ezer és egymillió forint közötti bírságra számíthatnak. A rendelet szerint a közigazgatásban dolgozók is home office-ba mennek, kivéve, akiknek feltétlenül szükséges, hogy a munkahelyükről dolgozzanak. 

Az oktatás is digitális munkarendre áll át, az óvodákban rendkívüli szünet lesz érvényben. A kollégiumok nyitva maradhatnak, ha az adott oktatási intézmény igazgatója úgy dönt. A felnőttképzés is digitális vagy távoktatásra megy, felnőttképzésben vizsgáztatni a következő két hétben nem lehet, a jogi szakvizsgákat is el kell halasztani. (via)