Meglepetés: a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását javasolja a kormány

A kormány kezdeményezi a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésnél – tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-t.

„A járvány elleni további hatékony védekezés és gyors reagálóképesség érdekében a kormány a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésnél 2022. január 1-jéig”, erről a kormány keddi ülésén született döntés – tartalmazza a közlemény. A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat hamarosan az Országgyűlés elé kerül, így azt az elsők között veheti napirendjére a parlament az őszi ülésszakon.

Mint írták: a törvény hatályának meghosszabbítása azért szükséges, mert a világjárvány továbbra is tart, a delta vírusmutáns terjedése miatt pedig egész Európában és Magyarországon is nő a fertőzöttek száma. Mindez továbbra is szükségessé teszi a járvány elleni védekezést és a gyors cselekvőképesség fenntartását. Annál is inkább, mert az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták a járvány elleni védekezést – hangsúlyozták.

A KTK emlékeztetett: az Országgyűlés legutóbb májusban hosszabbította meg a törvény hatályát, ezzel a veszélyhelyzeti rendeletek hatálya az őszi parlamenti ülésszak első napját követő 15. napig tolódott ki. „A parlament elé kerülő törvénymódosítás értelmében január 1-jéig ismét meghosszabbodik a koronavírus elleni törvény hatálya. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését” – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében. (via MTI)