Megrongálták az Aradi téri turulszobrot, nem tudni, hogy mikor kerülhet vissza

Ismeretlen tettesek megrongálták az Aradi vértanúk terei Honvédemlékmű (más néven Szőregi csata emlékmű) obeliszkjén álló, turulmadarat ábrázoló bronzszobrot. A szobrot a környezetgazdálkodás elvitte, a rendőrség nyomoz az ügyben.

Még július közepén, egy szerda éjjel vettem észre, hogy eltűnt az Aradi téren oly régóta álló gránitobeliszkről az ágyúgolyót markoló turulszobor. Ez:

Fotó: H. István / Köztérkép

Az emlékművet 1896-ban, a Millennium évében állították az 1849. augusztus 5-ei szőregi csatában elhunytak emlékére. A Köztérképen azt írják róla, hogy a kezdeményező a Honvéd Segélyező Egylet elnöke, Széll György volt. Az eredeti tervek szerint főalakként egy kardot emelő honvédalakot terveztek láncos oszlopokkal övezett magas oszlopon. Fölötte magasodott volna a „nemzet géniusza”, védelmezve a honvédot. Nagyszabású emlékműve lett volna, de pénzhiány miatt erről le kellett mondani, és végül maradt a gránitoszlopon szárnyát kiterjesztő turulmadár.

A megvalósítás támogatására gyűjtést szerveztek, ami kapcsán a szükséges pénznek kb. a fele gyűlt össze, a többit a városnak kellett volna pótolni. Az ez időben készülő Klauzál téri Kossuth-szobor miatt azonban erre nem maradt pénz, és emiatt az alkotóval kezdtek alkudozásba.

A szobor a Bolyai épület előtt áll 1896 óta, azaz idén 125 éve. Azt nem tudom, érte-e korábban is atrocitás, de most valakik megrongálták, és emiatt így néz ki:

Megkerestem az önkormányzatot, hogy lehet-e tudni, mi lelte az emlékművet, amire azt írták, „ismeretlen(ek) megrongálta(ák) a kérdésében említett obeliszk-emlékmű bronz turulját és posztamensét, ami miatt feljelentést tett a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft”.

Hozzátették, hogy a turul a környezetgazdálkodási cég telephelyére került, a kár megközelítőleg hárommillió forint. A rendőrség nyomoz az ügyben, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. pedig jelenleg árajánlatot vár a megrongált köztéri szobor helyreállítására.

A rendőrség sajtóosztálya megkeresésemre annyit felelt, valóban indítottak eljárást.