Megszólalt az SZTE Gulyás László kijelentéseivel kapcsolatban

A Szegedi Tudományegyetem csütörtökön közleményben reagált a történtekre, ebben azt írják, hogy

„A Gulyás Lászlónak tulajdonított kijelentések ellentétesek a Szegedi Tudományegyetem értékrendjével. Az ügyben a rektor vizsgálatot rendelt el, annak lezárultáig az egyetem bővebb tájékoztatással nem tud szolgálni”.

Tegnap számoltunk be arról, hogy az Szegedi Tudományegyetemen, Gulyás László által tartott Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy előadásán állítólag egészen nem odavaló mondatok hangoztak el. A történtek miatt négy hallgató panaszlevelet írt, az ügy a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra került, ahol Gulyás oktat. A diákok tudomása szerint a kar már vizsgálja az ügyet.

Ma már Szél Bernadett, független képviselő is Facebook-posztjában jelentette be, hogy törvényjavaslatot nyújt be Gulyás László szegedi professzor lovagkeresztjének visszavonása érdekében.