Először született lajhár a Szegedi Vadasparkban

Fotó: Szenti-Kis Réka / Szegedi Vadaspark

Már vagy 10 éve élnek kétujjú lajhárok a Szegedi Vadasparkban, de eddig nem tudtunk beszámolni egy kis jövevényről sem. Egészen eddig, ugyanis megszületett jelenlegi párunk első lajhárkölyke a tapírral megosztott otthonukban. A szülők 2018-ban álltak össze, két év után született meg a kis apróság, aki szépen cseperedik anyja hasán kapaszkodva – írja hírlevelében a Szegedi Vadaspark.

Igazi kényelemben van tehát része, hiszen a lajhárok többnyire hassal fölfelé mozognak vagy pihennek az ágakon. A közhiedelem szerint lassú állatok. Ez igaz is, de nem csak mozgásuk, hanem anyagcseréjük is. A lassúságuk oka egyrészt, hogy főleg alacsony tápértékű, nehezen emészthető faleveleket fogyasztanak, másrészt mozdulatlanságuk a rejtőzést is segíti a ragadozók elől.

Bár ne gondoljuk őket teljesen védtelennek, tekintélyes méretű fogaikkal és karmaikkal védekezni is tudnak, de a nagyragadozókkal szemben ez kevés. Jobb, ha nem is veszik őket észre, ebben segíti őket az, hogy a lassú állatokat a természetben benövi az alga. Valóságos kis minitársulás alakul ki így a lajhárokon, algával és számos rajta fejlődő, élő rovarral.

A vendégízületesek közé tartozó, tehát a hangyászokkal és tatukkal rokon lajhárnak régen sokkal több faja élt, köztük akadtak olyanok, amelyek elefánt méretűre is megnőttek – de ők természetesen nem fákon mozogtak. Van olyan feltételezés, hogy az amerikai megafauna egyik legnagyobb méretű faját, az óriáslajhárt a kontinenst a Bering-szoros (pontosabban akkor átjáró) felől meghódító emberek pusztították ki.

Keveset tudni arról, hogy mennyi kétujjú lajhár él vadon, mert nagyon nehéz felmérni a lombkoronaszinten rejtőző állatokat. Szerencsére kevésbé vadásszák, mint a tatukat és hangyászokat, amelynek oka az is, hogy egyes területeken tabunak számítanak. Európai állatkertekben kb. 300 egyedét tartják, törzskönyvi program keretében.