Megszűnhet az ingyenes parkolás egy-két héten belül

Javul a járványhelyzet, ezért egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, és visszaáll a korábbi rend, vagyis ismét fizetni kell a várakozásért – értesült a Magyar Nemzet.

Mint emlékeztetnek, 2020 áprilisától szüntették meg a közterületi parkolási díjakat. Az indoklás az volt, hogy a koronavírus-járvány első hullámában „a védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása, és mivel a zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem, vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját”.

Arról beszámoltunk annak idején egy tömegközlekedéssel kapcsolatos konferenciáról, miszerint nincs igazán bizonyíték, vagy tanulmány arra, hogy a közöségi közlekedés gócpont lenne. A metró kritikus lehet, de földfelszínen nem, tömeges fertőzések korábbi kontaktkutatások alapján inkább az úticélnál voltak jellemzők. Tehát aki autóba pattant, az hiába kerülte el a tömeget a közösségi közlekedés járművein, a plázában ugyanúgy elkaphatta a fertőzést.

Arról is írtunk, hogy az ingyenes parkolás nem csak bevételkiesés egy amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatnak, hanem közlekedési- és parkolási káoszt és magasabb légszennyezést is okozott, ami ráadásul jobban terjeszti a vírust a finomszemcsék tüdőbe jutásával.