Mi történik a Centrum gödörrel?

Kicsapták a maradék gyér növényzetet, ledöntötték a hírhedt vaskerítést, amely hosszú évek óta már, hogy a Mars térre való trolizás és buszozás állandó látnivalója volt. Ezek a múlt hét történései, egyértelműnek látszik tehát, hogy épülhet a még tavaly bejelentett társasház, igaz? Nos, a történet ennél jóval rejtélyesebb.

Felállítok egy kronológiát, talán az a legegyszerűbb. Arról, hogyan jutottunk el napjainkig, már írtam egyszer, ezért ezt most ugorjuk is át. A helyzet az tehát, hogy egy vállalkozóé a gödör, illetve a telek maga. Sokáig kortárs művészeti alkotóhelynek adott otthont (graffitisek jártak ide alkotni), ami a tulajt nem zavarta, ezért nem is lett konfliktus belőle. Ezt követően azért hogy mégiscsak legyen valami haszna a város talán legértékesebb beépítetlen telkének, rendbe tették annyira, hogy ki lehessen alakítani egy parkolót, amely funkcióját a mai napig be is tölti.

Majd tavaly decemberben találtam véletlenül egy ingatlanhirdetést, melyben egy bizonyos Centrum Palace egy tetőtéri lakását hirdették. Erről sikerült azt kideríteni, hogy valóban a Centrum gödör helyére tervezték a meglehetősen unalmasra és – szerintem – a belvárosba egyáltalán nem illő épületet. A tervek szerint 2021 szeptemberére lett volna költözhető a főleg lakásokból álló, 153 férőhelyes mélygarázsra megálmodott, utóbbival együtt nyolcszintes társasház, ez azonban egyre valószínűtlenebb, hiszen a tervezett kezdés (2019 tavasza) már régen elmúlt, és még csak most jelentek meg az első munkagépek, tehát máris majdnem egy éves a csúszás.

A gödör hiányzó kerítése és a Mikszáth utca december 8-án. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A múlt héten azonban végre valóban elkezdődött valami a gödörben. A parkoló egyelőre tartja magát, de például a híres graffiti-fal egy részét már megbontották, és munkagépek is parkoltak vasárnap a területen. Az azonban korántsem biztos, hogy a korábban látott szürketéglás terv valósul meg, erre több jelet is találtunk, de korai spekulálni. Az biztos, hogy az építkezés elkezdődött, hamarosan alapoznak, aztán jöhet az épület, hogy milyen, azt megpróbálom kinyomozni a következő hetekben, de egyes híresztelések szerint egy Aldi is lehet majd a földszinten.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder