Miért kezdjünk tech karriert?

Ez az anyag egy a Rackhost Zrt. és a Szegeder.hu közötti együttműködésben jött létre, a cikket nem a Szegeder szerkesztőségének tagja írta.

Bizonyára mindannyian hallottuk már, hogy programozókból mekkora hiány van, de ennek ellenére sokan távolinak érezzük magunktól ezt a szakmát. Sosem késő azonban belevágni, vagy ha nem is támad kedvünk programozni, a technológiai ismereteink bővítése mindenképp a hasznunkra válhat. A Rackhost cikke.

Informatika a mindennapi életben

Manapság már az emberek többsége életében nem telik el úgy nap, hogy ne használná a technológia vívmányait akár magánélete, akár a munkája során. Gondolunk itt a televízióra, okostelefonokra, számítógépre, internetre és még sorolhatnánk. Legyen szó szórakozásról, tanulásról, munkáról vagy csak a szükséges ügyintézésről, szinte minden esetben megkönnyíthetjük az életünket, ha igénybe vesszük ezeket az eszközöket. Valószínűleg a cikk olvasóiként mi is azt a tábort erősítjük, akik életének szerves részét képezi az internet és a technológia, és érdemes is nyitottnak lenni az újdonságokra, hiszen ki tudja, lehet, hogy ami most még csak hobbiként van jelen a mindennapjainkban, az a későbbiekben akár a munkánk és ezzel együtt a megélhetésünk része lesz.

 

Informatika a cégek életében

Ahogyan a mindennapi élet során, úgy a munka világában is egyre szükségszerűbbek a technológiai eszközök, ezáltal a technológiai munkakörök is. Már szinte nem is találunk olyan céget, ahol ne lenne szükség néhány számítógépre, valamint ezekhez értő, ezeket karbantartó kollégákra a mindennapi munka során. Éppen ezért jó, ha a hétköznapi használaton túl is, valamilyen szinten lépést tartunk a technológiai eszközökkel, trendekkel és programokkal, valamint legalább alapszinten, de használni tudjuk a szükséges eszközöket akkor is, ha munkáról van szó.

 

Mit értünk tech karrier alatt?

Léteznek olyan szakmák, melyeket tipikusan a tech munkakörök közé sorolunk. Ilyen például a programozó, rendszergazda vagy webdesigner. Viszont egyre több olyan állás is van, mely közelít a tech terület felé. Munkája során gyakran tech területeket érint például a grafikus vagy online marketinges is, de még hosszasan sorolhatnánk. Tehát nem árt kicsit érteni mindenhez, egy WordPress alapú honlap szerkesztése vagy a Photoshop ismerete, esetleg némi programozó tudás szinte bármely területen jól jöhet.

 

Előnyök

A fő előny sok esetben a fizetés. Ha programozók vagyunk/ leszünk, valószínűleg nem lesz gondunk az álláskereséssel. Ami viszont talán még hasznosabb, az a tudás és látásmód, melyet elsajátíthatunk. Sosincs késő váltani, vagy tanulni valami újat. A mai világban már számos tanfolyam közül választhatunk akár online is, vagy informálódhatunk különféle cikkekből, blogokról, videókból, melyek segítségével a jelenlegi munkánk mellett, saját tempónkban tudjuk megtanulni az új terület alapjait és érdeklődési körünknek megfelelően folytathatjuk tovább az ismeretek szerzését. Egy programozó, webdesigner vagy online marketing képzés nem csak a későbbi elhelyezkedést teheti könnyebbé, hanem akár új hobbit is jelenthet, mellyel nem utolsó sorban még pénzt is kereshetünk. Például egy weboldalra manapság már bárkinek szüksége lehet, némi alapismerettel pedig mi is el tudjuk készíteni, így a megszerzett tudást akár a hétköznapi életben is hasznosíthatjuk. Ha van bennünk egy kis affinitás, akkor ne gondolkodjuk tovább, vágjunk bele!

 

Nyitókép: Kobu Agency / Unsplash