Mihálik a felsőoktatási modellváltás kormánybiztosának: függessze fel a Szegedi Tudományegyetem alapítványi átalakítását

Mihálik Edvin zöldtanácsnok levelet írt Stumpf Istvánnak, „a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért” felelős kormánybiztosnak. A levelet a képviselőnek volt szerencséje személyesen átadnia.

Ma délután kezdődött a dékáni kollégium, amin részt vett Stumpf István is, Mihálik Facebook-bejegyzése alapján ekkor adta át a levelet neki. A kormánybiztos érkezésére az autonómia garanciáit követelő hallgatói csoport ismét demonstratív sétát tartott a Dugonics téren az újra meggyújtott Egyetemi Szabadság Lángjával, amit októberben hoztak Szegedre az SZFE hallgatói.

Mihálik a levelében arra kéri Stumpfot, hogy függessze fel a Szegedi Tudományegyetem alapítványi átalakítását, és szüntessék meg a tárgyalásokat, amíg Rovó László rektor nem ír ki egy új szavazást a szenátusban.

A képviselő a levélben leírja az SZTE modellváltásáról szóló szavazás zűrös körülményeit, majd emlékezteti a kormánybiztost: „Ön pár nappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy »a magyar kormány nem akarja ráerőszakolni az egyetemekre az alapítványi működést, az intézmények maguk dönthetnek erről. Arra is van lehetőségük, ha később meggondolják magukat, visszalépjenek a modellváltástól«.”

Forrás: Mihálik Edvin / Facebook

Korábban már Szajbély Mihály professzor is kérte az új szavazást, egy az egyetem rektorához és a szenátus valamennyi tagjához eljuttatott levelében. „Írásbeli panaszt adtam be amiatt, hogy a szenátusi ülésen ügyrendi szabálysértések történtek. Azt kérem, hogy újra hívják össze a szenátust, semmisítsék meg a pénteki határozatot és legyen új szavazás erről a kérdésről” – mondta Szajbély.

A professzor a botrányos szavazást követően a 444-nek érvénytelennek nevezte azt, mivel az már azelőtt megindult, hogy a jogi főigazgató egyáltalán tisztázta volna, miről döntenek. Akik otthon, online szavaztak, szerinte nem voltak tisztában azzal, hogy ezen a ponton már az egész modellváltásról volt szó.