Mind a három korszerű szolnoki buszt Szegedre csoportosítják át

Szolnok három legkorszerűbb autóbuszát Szegedre csoportosítja át a Volánbusz január 1-ével, mivel így tudják a legegyszerűbben betartani a szegedi önkormányzattal kötött szerződést, ami kimondja, hogy 20 évnél idősebb buszok nem járhatnak a városban. A szolnokiak nem örülnek.

A jászi megyeszékhelyen még 2019 májusában tartottak nagy ünnepséget a buszállomáson, ekkor adták át ugyanis a város legújabb autóbuszait. Akkor kilenc darab Mercedes-Benz Conecto Next Gen típusú új buszt vásárolt a Volánbusz, ebből került három Szolnokra.

Az átadón jelen volt a polgármester, Szalay Ferenc, és a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ vezérigazgatója, Uti Csaba Mihály is; ők nemzeti színű szalagok átvágásával és beszédekkel adták át az új kocsikat sofőrjeiknek. A nagy napon beszéltek korszerű járműpark-megújításról és annak fontosságáról, méltatták a finanszírozó kormányzatot, majd együtt utaztak a buszokon.

„Nagyon-nagyon jó, hogy ilyen a színvonal, de ez pénzbe is kerül. A város is, a cég is, és nyilván a kormányzat is nagyon sokat dolgozik azért, hogy a tömegközlekedés a lehető legmagasabb szinten legyen” – mondta a polgármester az átadón.

A tudósító Szolnok Televíziónak egy sofőr arról mesélt, hogy ezelőtt még a magyar városokból már évtizedekkel ezelőtt kikopott manuálisváltós járművel dolgozott.

A szóban forgó új buszok pontosan ugyanolyanok, mint amikből 24 Szegeden állt forgalomba néhány héttel korábban. Csakhogy míg a szegediek vígan furikáznak ma is a város útjain, addig egy szolnoki buszos Facebook-oldalon az az infó jelent meg a napokban, hogy a városból mind a három Conectot Szegedre viszik év végével.

Az átszervezés mögött két ok állhat: az egyik, hogy Szeged önkormányzata a Volánbusszal kötött megállapodásában leszögezte, hogy 20 évnél idősebb autóbuszok nem közlekedhetnek a városban menetrend szerint. Ez azt jelenti, hogy ha egy busz elérné ezt a kort, akkor azt a Volánbusznak cserélnie kell egy másikra. Az nem fontos, hogy mi lesz a régi járművel, csak az számít, hogy a helyére újabb, alacsonypadlós kocsi kerüljön. Esetünkben a 2001-ben forgalomba állt CNG-üzemű Ikarus 260-asokról van, amelyek a típus utolsói között gurultak ki anno az Ikarus gyárából.

Ezekről van szó. Fotó: Amir Nurgaliyev

A másik ok – bár ez inkább a szolnokiakkal való kitolásra ad magyarázatot – pedig, hogy Szolnok városa nemigen fizet a Volánbusznak a szolgáltatásaiért. Úgy tudjuk, hogy a város évente 350 millió forintot kellene, hogy utaljon a buszcégnek, volt azonban olyan év, amikor mindössze ennek 2%-át, valamivel több mint 1 millió forintot fizettek csak. Most információink szerint megközelítőleg 1 milliárd forinttal adósak.

 

Nyitókép: a szolnoki Mercdes-ek átadója 2019-ben. Fotó: szoljon.hu