Mire elég 12 perc?

Élménybeszámoló a keddi 12min.me Szeged és a Creativ IT második “meetup”-járól.

A környezet- és technológiatudatosság jegyében zajlott 12min Ignite Talks – Exciting Talks, Networking & Drinks eseménysorozat második rendezvénye a Hungi Vigadóban. Az érdeklődők 3×12 perc előadás, 3×12 perc Q&A és 3×12 perc szabadfoglalkozó „networking”, kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhettek meg három, a technológiát és mindennapi életünket érintő kérdéskörrel, melyek az elképzeltnél is közelebb állhatnak hozzánk. A németországi Hamburgból induló kezdeményezés nemzetközileg először Magyarországon, Budapesten ütötte fel a fejét, majd a 12min.me megálmodója, Oliver Roessling személyesen kereste meg a szegedi Creativ_IT informatikus közösségét mely jelenleg 13 cég képviselőit tömöríti és akik szervezésében a június 25-is esemény is zajlott.

Forrás: Creativ_IT

Az első etap előadója Gajdács Krisztián, békéscsabai Speciális Szoftver vezető fejlesztője volt. Előadásában a Smart Home (okosotthon) egyre divatosabb kérdéskörét és a fenntartható „ÖKO jövőt” tárgyalta olyan szempontból, hogy hogyan érvényesítheti a civil egyén a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” közhelyes, de végtelenül igaz állítását. Előadásában kitért arra, hogy már fiatal korban érdemes és kell is a környezettudatos életre nevelni a jövő generációját, együttműködve a technológiával. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy attól, hogy valami újító szelleműnek tűnik, még nem szükségszerűen lesz környezetbarát (pl.: napelemek okozta ökológiai lábnyom).

Gajdács Krisztián – Speciális Szoftver (Forrás: Creativ_IT)

A második 12 perces előadást Ruzsinszki Gábor, az evosoft Hungary Kft.team architect-je előadásában hallgathatta mega közönség, Okos eszközök: A jövő Utópia vagy Disztópia? címmel, mely bár röviden, de annál velősebben boncolgatta annak a kérdéskörét, hogy vajon okos eszközeink mennyire figyelnek meg minket mindennapjainkban, mennyire használják fel magánéletünket egyes cégek marketingre vagy akár Kínában nettó társadalmi hierarchizálásra. A prezentáció alatt elhangzott, hogy természetesen nem kell azonnal alufólia-csákót húzni és atombunkerekbe vonulni, csupán tudatos fogyasztásra és megfelelő óvintézkedésekre van szükség, abban az esetben, ha elkerülnénk információnk akaratlan szivárgását (süti-blokkolók, ad-blockerek).

Ruzsinszki Gábor – evosoft Hungary kft. (Forrás: Creativ_IT)

A harmadik és egyben utolsó 12 percet Fábián Ferenc, a Fluid Pay, Flow Academy vezető szoftverfejlesztője tartotta. Ebben, a környezetünkről és a társadalom összegészére vonatkozó irányból, a személyes, szociális területei felé tekinthettünk a technológiai fejlettség kapcsán. Mindennapi életünkben nem csak fizikailag, hanem emberi kapcsolatainkban, magánéletünkben is olyannyira nagy szerepet játszhat kommunikációs eszközeink, -módjaink rohamos fejlődése, hogy azzal emberi léptékkel nem tudjuk felvenni a versenyt; „társadalmilag ellustul” az egyén. Természetesen nem a teljes elutasítás vagy a „régen minden jobb volt” örök mantrája a megoldás, hanem szintén a tudatos szociális lét, valamint az annál is tudatosabb és felelős szülő lét („digitális babysitter”) valamint az, hogy kultúrát állítsunk a felhasználói lét mögé.

Fábián Ferenc – Flow Academy (Forrás: Creativ_IT)

És hogy mire elég 12 perc? Egyértelmű, hogy mélységében kifejtett témákra nem. De arra tökéletes, hogy nagy volumenű terveketet, innovációkat összefoglaljon, gondolatébresztőként funkcionáljon egyre égetőbb és testközelből tapasztalt problémákra, kérdéskörökre legyen az környezetvédelem, fogyasztói társadalom vagy a tömegkommunikációs eszközök társadalomra gyakorolt hatása. 12 perc továbbá elegendő időt biztosít a közönség soraiban ülőknek, hogy kérdéseikkel, újító ötleteikkel soha ne hagyják leülni az alkalmak gondolatiságát.

Megkeresésünkre Gyenizse Pál, elnök és Erdei Ágnes alelnök, a Creativ_IT miben léte kapcsán, röviden így foglalta össze a társaság szerveződésének alalpjait: „A Creativ_IT-t, mint az NJSZT szakmai szervezetét 2017-ben hívták életre Szeged legnagyobb IT cégei azzal a kiemelt céllal, hogy a várost egy ismert alternatívává tegyék Magyarország és Európa informatikai térképén. Az alapítók között megtalálhatunk olyan multinacionális vállalatokat, mint az Epam, az Evosoft, a GE Healthcare, IT Services és az NNG, de olyan helyi cégeket is, mint a Zengo, a Fit Solutions, GriffSoft és a PC Trade Systems.”

Az esemény végén a 12min.me Szeged képviseletében Reinhardt Csaba moderátor azt ígérte, várhatóan szeptemberben lesz újabb, a keddihez is hasonló “meetup”, mely a Gyeek klubbal közös szervezésben valósul majd meg. Ezen alkalom is megmutatta véleményem szerint azt, hogy az önként, civil alapon szerveződő társadalmi szerepvállalás és a nagyvállalati keretek valós társadalmi felelősségtudata igenis egyre nagyobb jelentősséggel bír atekintetben, hogy egy élhetőbb, tudatosabb világ felé mozduljunk el.

Reinhardt Csaba – moderátor (Forrás: Creativ_IT)