Módosul a KRESZ, új táblák és rendelkezések a buszsávval kapcsolatban

Tábla jelzi a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve, hogy van erre szóló matricájuk – írja a Napi.hu.

A Magyar Közlönyben jelent meg az a KRESZ-re vonatkozó rendeletmódosítás, mely két barna színű, templom sziluettel mintázott táblát is bemutat, melyek a jövőben a templomokkal, illetve a vallásgyakorlásra rendelt helyekkel kapcsolatban fogják útba igazítani a közlekedőket. Az egyik templom tornyán van, a másikon pedig nincs kereszt. A tájékoztató táblák a tervek szerint kiegészítő jelzőtáblákon elhelyezett feliratok segítségével fognak utalni adott vallási közösség egyes attribútumaira.

Egy másik, szintén a Magyar Közlönyben foglalt módosítás szerint, a nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág esernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei alkalmával, a nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt járművek a jövőben az autóbusz forgalmi sávban is közlekedhetnek majd. Ehhez egy matricát kell majd a járműre ragasztani.

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI