Nincs igazi magyar város, amiben május első napján ne telepedne meg egy vándorvidámpark annak minden jóságával és kellemetlenségével együtt. Ligetek sétányait, lakótelepek füves placcait töltik meg a kamionokból kinyitott dodzsemek, céllövöldék, és a hat éves kor felett garantáltan semmiféle stimulációt nem nyújtó hullámvasutak, melyeknél talán a Fonógyári úti villamos is nagyobb izgalommal zötyög. Miből áll még egy magyar majális (amit opcionálisan behelyettesíthetünk akár falunappal, akár kampányrendezvénnyel is)? Olcsó zenei előadók züllesztik a népet, akit papírtányéron kínálnak a mustáros-kenyeres kolbásszal, a műanyagpoharas Borsodival, és a már-már kötelező villogó lufikkal. Vannak persze igényes kivitelek is, ahol jobb ételek vannak, és nem eBay-es bóvlikat, hanem esetleg kézműves termékeket kínálnak az árusok, Szeged azonban eddig sikeresen kerülte ezeket.
Újságírója válogatja, ki hogyan áll hozzá, hogyan tudósít egy-egy ilyen eseményről. Vannak a teljesen élményalapú riportok, amik főleg a balliberális címkével felaggatott orgánumok által születnek, és vannak az önkormányzati újságok beszámolói. Persze a kettő között is van világ, de ez a két szélsőség a legérdekesebb. Utóbbi az ég világon semmiről sem szól, mindössze néhány fénykép szerepel benne általában a szövegen túl, és persze a cím, ami mindent visz, és amiben egy csepp igazmondás sincs soha, előbbi meg, hát herbál.
Mi elutaztunk Szeged testvérvárosába, Cambridge-be, és megnéztük, hogyan mulat a brit. Mi van mustáros kolbász, mi dodzsem helyett, és mi adja a hangját egy ilyen rendezvénynek egy nyugati ország egyik legfejlettebb városában.
A North Pole tehát lényegében ugyanaz, mint egy ligeti majális, csak odafigyelve, jobb minőségben kivitelezve, és nem az emberek lehúzását, hanem szórakoztatását megcélozva. Hogy mi a konklúzió? Nos, könnyen rá lehetne önteni az egészre, hogy nyugaton azért jobb minden, mert ott gazdagság van, de ennél jóval rétegeltebb a dolog. Egyrészt nyugaton nem minden jobb, hanem minden más, de persze vannak jók is benne. Szegeden azonban nem azért hitványak az ilyen rendezvények, mert a belga csoki illata helyett a csevap-szag terjeng a levegőben, hanem mert egyszerűen sem igény, sem akarat nincs arra, hogy bármi is jobb legyen. Egy oldalról sem. Ha nyugat akarunk lenni, akkor ideje úgy is viselkedni, ha meg nem, akkor pedig annak van itt az ideje, hogy elfogadjuk sorsunkat, és kirendeljük a következő Borsodit.