„Nálam nagyobb feminista nincs“, írta Botka László

Novák Katalin hétfői videójára reagált Botka László szegedi polgármester. Arról a videóról van szó, amelyben Magyarország nőtársadalmának a családokért felelős tárca nélküli minisztere olyanokat mondott, minthogy a nőknek nincs szükségük arra, hogy mindig a férfiakkal versengjenek.

„Ma arra keressük a választ, hogyan lehet sikeres, erős egy nő? Hogyan teljesedhet ki? Talán egyszerűbb azt megnézni, hogy mit ne tegyen: ne higgye el, hogy nekünk, nőknek folyamatosan versenyeznünk kell a férfiakkal. Ne higgye el, hogy életünk minden pillanatában össze kellene mérni magunkat egymással és legalább olyan beosztásban, legalább akkora fizetéssel kell rendelkeznünk, mint a másiknak” – mondta Novák a videóban.

Botka este reagált az elhangzottakra. Mint közösségi oldalán írta, büszke a szegedi születésű Novák Katalinra, aki szerinte jóval többet keres, mint egy hasonló pályát befutott férfi.

„Arra neveljük a három lányunkat, hogy rajtuk múlik, a női szerep, a családanya és karrier viszonyát hogyan hangolják össze majd az életükben, de érnek annyit, mint egy férfi és megkapnak ehhez minden támogatást. Három lány apjaként a nők abszolút egyenlőségében hiszek, nálam nagyobb »feminista« nincs” – írta.

Ezt követően arra kérte – tegezve – Novákot, ne mondjon olyanokat, hogy „ne várják el, hogy annyit keressenek majd, mint a férfiak”, rombolva ezzel a feminizmus által elérteket.

„Kedves Katalin, a mi értelmiségi anyáink ezt a harcot már megharcolták a múlt évszázadban. Jó volna egy XXI. századi, nem ítélkező, hanem segítő családpolitikát folytatni, ahol a hatalom nem ítélkezik, hanem biztat és segít mindenkit, hogy az általa választott életében boldog, szabad és egyenlő legyen!”