Négysávosra bővítik az 5-ös főút szegedi szakaszát

budapesti út f gm

1,3 kilométeren négysávosítanák a Budapesti út jelenleg kétsávos folytatását többek között az ott épülő új PICK-gyár miatt.

A Pick Szeged Zrt. még októberben vásárolt az ELI lézerközpont és az M43-as autópálya között egy 100 hektáros, több darabból álló területet. A földhöz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő árverésén jutottak hozzá 3,5 milliárd forintért. A tervek szerint tíz év alatt, 2-3 éves ciklusokban építenek fel egy új gyárat, ami először a Maros utcai egységet váltaná ki. Az ötlet nem új keletű, már 2010-ben szó volt róla, hogy a Csányi Sándorhoz tartozó vállalat Közép-Európa legkorszerűbb szárazáru- és feldolgozott húsipari termékgyártó kapacitását szeretné létrehozni Szeged mellett. Bár akkor is a mai helyszínről volt szó, később az is felmerült, hogy Szentesen épülne meg a gyár, de ez nem így lett.

 

 

Félmilliárd csak a tervezésre

 

A Délmagyarországnak Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester elmondta, idén már meg is indulhat az infrastruktúra fejlesztésének tervezése, ami érinti a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t, az Ativiziget és Szegedet. A Pick telkének közművesítése nem lesz olcsó, ezért azt a környező egyéb fejlesztésekkel (például az ELI Science Park) egy kalap alatt szeretnék megcsinálni.

„Három éve értesültünk arról, hogy a Picknek a külső infrastruktúrával kapcsolatban vannak igényei, ezért Botka László polgármester javasolta, hogy Modern Városok programba kerüljön be a fejlesztés támogathatóságának vizsgálata” – mondta Nagy Sándor.

Fotó: Délmagyarország

A tervezés része, hogy megítéljék, a Pick-nek pontosan mennyi vízre, áramra és gázra lesz szüksége, mennyi csapadékot kell majd a területről elvezetni, és pontosan milyen közúti csatlakozás lenne a legalkalmasabb.

Az áramot és az gázt a Pick maga intézi a szolgáltatókkal, a víz azonban közös ügye a várossal.

 

2×2 sáv és új körforgalom

 

Az 5-ös főút fejlesztése nagyjából 1300 méteren történne meg. A jelenlegi irányonkénti egy forgalmi sávot kettőre cserélnék az út szélesítésével, illetve a leendő Pick-gyár bejáratánál egy új körforgalom épülne. Az 502-es másodrendű főút folytatásaként pedig egy déli bejáratot is kapna a telek. Az 5-ös és az 502-es utak egyébként a Magyar Közút kezelésében vannak, azokért nem az önkormányzat felel.

A város erről már egyeztetett a NIF Zrt.-vel, a fejlesztést várhatóan az állam finanszírozza majd.

Az ELI bejáratáig már most is megvan a négy sáv, de egy jókora szakasz még hiányzik. Fotó: Beroesz / Wikipédia

 

„Hét-nyolc egyeztetést tartottunk az elmúlt két évben, egyrészt a nagy közüzemi szolgáltatókkal, másrészt a Miniszterelnökséggel, a Modern Városok programján belül” – mondta az alpolgármester. Kialakult egy olyan fejlesztési konstrukció, mely figyelembe veszi, hogy a területen bőven van fejlesztendő állami infrastruktúra.

A projekt megvalósulásának ideje egyelőre bizonytalan, de a Pick addig nem tud építkezni, amíg a telek nincs megfelelően közművesítve.

 

Nyitókép: az 5-ös főút szegedi külső szakasza. Fotó: Google Maps