Nem akartak beengedni egy vakvezető kutyát egy szegedi plázába

Elbocsátottak egy nem régóta ott dolgozó biztonsági őrt, aki múlt hét csütörtökön atrocitásba keveredett egy középkorú férfival az egyik szegedi plázában. A látássérült Szabolcs a vakvezető kutyájával érkezett a bevásárlóközpontba, de a biztonsági őr az útjukat állta.

„Megállított, hogy nem mehetek be a kutyámmal, de először nem is tudtam, hogy ki beszél hozzám. Azt hittem, hogy egy vásárló. Aztán ordítva azt szajkózta, hogy nem lehet bemenni kutyával, menjek ki. Pedig Elvisen nagy betűvel szerepel, hogy vakvezető” – mondta.

A biztonsági cég vezetője azt nyilatkozta, hogy „az általános szabály szerint a nagytestű kutyák nem jöhetnek be az épületbe, ezért a kollégánk rászólt a látássérült férfira, akivel szóváltásba keveredett. Egy újoncról van szó, akinek alapvetően az volt a feladata, hogy a bejáratnál ellenőrizze azt, hogy minden érkező vendég visel-e maszkot. Azt sajnos nem vette figyelembe, hogy a vakvezető kutyák természetesen kivételt képeznek a szabály alól, szakmai­lag rosszul mérte fel a helyzetet.”

A biztonsági őrt kitették, ami meglehetősen drasztikus megoldás. Szabolcs egyébként megállapodott a biztonsági cég vezetőjével, hogy a jövőben tart majd nekik egy-egy érzékenyítő előadást. (via)

 

Facebook-képünk illusztráció.