Nem kapunk levegőt az új Móra Ferenc Múzeumtól

  • Lélegzetelállító lett a néhány hét múlva átadásra kerülő Móra Ferenc Múzeum felújítása. Hétfőn beleshettünk a színfalak mögé, így most be tudjuk mutatni olvasóinknak is, hogy mire számíthatnak az augusztus derekán kinyitó Közművelődési Palotában.
  • A Millenniumra emelt épület 2019 elején zárt be, a teljes munkára 1,4 milliárd forintot költöttek el.
  • És hogy milyen lett? Kritikus újságíróként csodálatosként tudom leírni. Nyilván bármin lehet hibát találni, de amint az ember beteszi a lábát a megújult épületbe, egyszerűen eltompulnak benne az ilyesfajta törekvések.
  • A Móra Ferenc Múzeumot ezzel sikerült beemelni az országos élvonalba, én úgy érzem.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A felhajtó új térkövezése a kivitelező szerint bírni fogja a tárlatokat furikázó kamionok súlyát is. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Nem kapunk levegőt az új Móra Ferenc Múzeumtól
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Az aula nem sokban változott, a “csillárokat” mindenesetre még szokni kell. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Az elmúlt évtizedekben több üvegrészt nem megfelelően cseréltek le a kupolán: átlátszók voltak, nem színhelyesek. Ezt is kijavították. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Gyönyörű, letisztult fehér falak vezetik a látogatót a kiállítások között. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A nyílászárók nem lettek lecserélve, azokat azonban gondosan felújították. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Új tárlat a Móra emlékszoba. Talán kevés azt mondani, hogy jól sikerült, egészen kiváló lett ugyanis. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

E katedrális kis ajtajain például aki benéz…Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

… az láthatja annak belső tereit is. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Teljesen megújult a természettudományi tárlat is: hangsúlyosabb lett benne a Tisza, és úgy általában talán lokálisabb lett. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A legtöbb állatot újonnan szerezték be. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Valamelyest talán indokolatlan, de üde színfolt a kiállítás felső tereiben kialakított fűszeres-gyógynövényes házikó. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A fűszeres babaházzal. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Azon túl azonban, hogy több tárlat megújult, kialakításra kerültek újak is, mint például ez a kis padlástéri rész. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Itt egy fantasztikus (sajnálom, szerelmes vagyok az ilyenekbe) maketten tekinthetjük meg az 1870-es… Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

… és a mai Szegedet. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A makettezés pedig tökéletes előszobája a tetőn található kilátónak, ami miatt már megéri eljönni ide annak is, akit a kiállítások nem vonzanak. A lépcső (inkább lépcső-létra hibrid) elég meredek, a nagyi itt nem fog feljönni. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Ebbe belenézve láthatjuk a korábban a sajtóban is bemutatott felvételeket, melyek az árvíz előtti Szegedet mutatják be. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A tetőn található szobrok egytől-egyik restaruálva lettek. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Golfpálya-hangulat útban a várrom felé. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Nemcsak, hogy új tárlatokat kapott a Móra, hanem lényegében egy új épületet is. Persze, a Kőtár eddig is létezett, de korántsem volt annyira hangsúlyos a szegedi kiállítások között, mint ezentúl lesz. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Több részre van osztva. Ez itt a város történetét bemutató folyosó. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Itt a boszorkányságot mutatják be. Erre például aki feláll, azt súlya alapján sorolják a “boszorkány” vagy a “nem boszorkány” sorsok valamelyikébe. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Persze valódi mérleget nem rejt a platform, csak egy nyomásmérő van benne, így pedig mindenki bűnös lesz. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A kinti részt ezentúl is vendéglátásra fogják használni, már meg is pályáztatták a helyet. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Körben fedett, téliesíthető folyosó védi az elsősorban a várból fennmaradt értékeket. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Ez pedig itt egy még fel nem töltött homokozó, ahol a gyerekek a régi szegedi várat “tárhatják fel”. Balogh Gergő kollégát idézve „zseni” lett. Ahogyan az egész felújítás. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder