Magyar mozgássérültek és képzőművészek hónapokon át dolgoztak együtt azért, hogy létrejöhessen egy olyan tárlat, mely mára kinőtte magát és nem csak Budapesten látható már.
A Nem nagyon bírjuk egymást a falakkal alapja, hogy az Önállóan lakni – közösségben élni nevű csoport tagjai párokat alkotva elkezdtek interjúk keretin belül egymással ismerkedni. Voltak párok, akik fotóztak, voltak akik videóztak és olyanok is, akik interaktív fotóalbumot készítettek közös munkájuk gyümölcseként.
A tárlat ötlete először még akkor merült fel, amikor Rubi Anna, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) videós munkatársa elkezdte látogatni ezeket a találkozókat. Ekkor kezdtek beszélni komolyabb célokról is, mint a tömegintézmények bezárása, illetve úgy általában a mozgássérültek lakhatási viszonyainak javítása.
Rubira rég volt bármi is ekkora hatással, ezért úgy érezte, itt az ideje más művészeket is bevonni, hogy ők is részt vegyenek a kiállítás kivitelezésén. Így jött a képbe például Zombori András, aki Balázs Péterrel, a csoport egyik kerekesszékes tagjával dolgozott együtt, és kettejük munkájából jött létre az az érdekes fotóanyag, melyben Péter és András felvételei szintúgy megtalálhatóak.
Péter a Rákóczi tér mellett egy hatemeletes házban él, amiben négy lift is van, és elmondása szerint azért választotta ezt a helyet, mert „ha már négy van, az egyik csak működik”. Mióta beköltözött, akadálymentesítették a bejárati ajtót és a kaput is, és lejjebb szerelték a csengőt, amiről meg is kérdezték, hány centi magasra tegyék. Ezen ő maga is meglepődött, és úgy érzi, már maga a jelenléte felér egyfajta érzékenyítéssel annak ellenére is, hogy a nyolcadik kerületben lakik.
András úgy emlékszik vissza, hogy amikor csak tudott, mindig próbált olyan helyeken megfordulni, ahol kerekesszékes társa is gyakran jár.
A kiállítás április 22-éig tekinthető meg a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának főépületében, a Kálvária sugárút 1. alatt.