Drágultak a megyei jogú városok lakásai, de nincs nagy változás

Visszakapaszkodtak a használt lakásárak 2020 végén a tavaszi visszaesés után. Az év második negyedévben a járvány miatt bekövetkezett több mint 4 százalékos szintű árcsökkenést július és szeptember között 5 százalékos drágulás követte az előzetes hivatalos adatok szerint. A KSH adataiból arra lehet következtetni, hogy 2020 harmadik negyedévében bekövetkezett áremelkedés elsősorban az “olcsóbb településeken” történt adásvételeknek köszönhető.

Leggyorsabbak, legdrágábbak, legolcsóbbak – Íme az év lakásrekordjai

Bár a 2019-es év a teljes lakáspiacot nézve a nyáron megcsappanó kereslet miatt nem lesz rekordesztendő, azért idén is számos csúcs született – derül ki az ingatlan.com összesítéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a kereslet a 2018-as szinthez képest 9 százalékkal, a 2017-eshez viszonyítva 7 százalékkal volt alacsonyabb.

Elkezdtek lassan csökkenni a szegedi ingatlanok árai

Elkezdtek lassan csökkenni a szegedi ingatlanok árai

Kínálati boom várható a jövőben, ugyanis az ingatlan.com mérlege szerint nyár óta 5 ezerrel nőtt az eladó lakások száma a nagyvárosokban. Budapesten november végén 727 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ez júniushoz képest mindössze 0,8 százalékos drágulást jelent. Debrecenben is lényegében stagnáltak az árak, Szegeden azonban már ha csak kicsit is, de elkezdtek lefelé menni.

Mikor esik szét az első szegedi panel?

Mikor esik szét az első szegedi panel?

Amikor épültek, azt mondták, hogy legfeljebb 50 évet bírnak majd, és ha ez letelik, le kell őket bontani, esetleg a helyükre újakat építeni. Ez azonban mégsem történt meg, az első igazi szegedi lakótelep, Tarján tavaly töltötte pont ötvenedik születésnapját, és szó sincs róla, hogy megváljunk tőle. De akkor mi lesz veled, lakótelepvilág?

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez. Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza. A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul. Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.