Bejelentették az új korlátozásokat, azonnal visszaesett az ingatlanok iránti kereslet a megyében

Bár a járvány harmadik hulláma miatt március elején elrendelt szigorítások után csökkent az érdeklődés a Csongrád-Csanád megyei eladó lakóingatlanok iránt, a megtorpanás átmeneti volt: március második hetében már jelentősen, 22 százalékkal nőtt a kereslet az előző héthez képest. Az országos és a megyei lakáspiac pedig erős évre számíthat a mostani kilátások szerint. Csongrád-Csanád megyében március közepén majdnem 3700 lakóingatlant kínáltak eladásra, a megye legnagyobb ingatlankínálatát felvonultató településein pedig az átlagos négyzetméterár 64 között 445 ezer forint volt.

Két és félszer annyiba kerül egy lakás Szegeden, mint 5 éve

Két és félszer annyiba kerül egy lakás Szegeden, mint 5 éve

Komoly élénkülés jellemezte az elmúlt 5-6 évben az országos, így a Csongrád-Csanád megyei lakáspiacot is. 2015-höz képest a megye lakáspiaci szempontból legfelkapottabb városaiban 102 százalékkal, 236 ezer forintra nőttek az eladásra kínált lakások és házak négyzetméterára. Február végén a megye legnagyobb városai közül Szegeden a használt lakások négyzetméterára 444 ezer forint volt, Hódmezővásárhelyen 247 ezer forintot, Szentesen 166 ezer forintot tett ki, Csongrádon pedig 151 ezer forint volt.

Gyengén indul 2020 a lakáspiacon

Az utóbbi évek leggyengébb évkezdetét hozta 2020: az eladó lakások iránti kereslet január első napjaiban közel 30 százalékkal csökkent éves szinten. 2020-ban a korábbiakhoz képest kevésbé pörgős év várható, ugyanakkor több a nyitott kérdés is. A lakásvásárlást tervezők jobb helyzetben lesznek, de ez árcsökkenést nem hoz, inkább stagnálást vagy egy számjegyű drágulást. Az albérletek átlagos bérleti díjai a korábbi évek áremelkedése után az egyetemvárosokban szintén stagnálásba válthatnak át.

Leggyorsabbak, legdrágábbak, legolcsóbbak – Íme az év lakásrekordjai

Bár a 2019-es év a teljes lakáspiacot nézve a nyáron megcsappanó kereslet miatt nem lesz rekordesztendő, azért idén is számos csúcs született – derül ki az ingatlan.com összesítéséből. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a kereslet a 2018-as szinthez képest 9 százalékkal, a 2017-eshez viszonyítva 7 százalékkal volt alacsonyabb.

Elkezdtek lassan csökkenni a szegedi ingatlanok árai

Elkezdtek lassan csökkenni a szegedi ingatlanok árai

Kínálati boom várható a jövőben, ugyanis az ingatlan.com mérlege szerint nyár óta 5 ezerrel nőtt az eladó lakások száma a nagyvárosokban. Budapesten november végén 727 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, ez júniushoz képest mindössze 0,8 százalékos drágulást jelent. Debrecenben is lényegében stagnáltak az árak, Szegeden azonban már ha csak kicsit is, de elkezdtek lefelé menni.

Minden amit a Cédrus Ligetről eddig tudni lehet

A beruházó szerint nem lesz közlekedési káosz a Cédrus Liget miatt

Nemrég bemutattuk az egykori “Lovarda” felújítási látványterveit, ennek apropóján megkerestük a Cédrus Lakópark Kft.-t a kérdéseinkkel az egész komplexumra vonatkozóan. Bőségesen elláttak minket eddig még talán kevésbé ismert információkkal és képekkel is. Ezek alapján megpróbáltuk összefoglalni a cikkben mindazt, amit a lakóparkról eddig tudni lehet más, külsős forrásokat is felhasználva.

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez. Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza. A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul. Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.

Szegeden 45 ezer forint egy kiadó szoba

Szegeden 45 ezer forint egy kiadó szoba

Többet kell fizetnie egy szegedi diáknak új albérleti szobájáért, mint például Debrecenben vagy Pécsen, felélénkítette ugyanis az albérletek piacát a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése, az azt követő tíz napban a magánszemélyek 28 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint az azt megelőző tíz napban – derült ki az ingatlan.com legfrissebb körképéből.