Minden amit a Cédrus Ligetről eddig tudni lehet

A beruházó szerint nem lesz közlekedési káosz a Cédrus Liget miatt

Nemrég bemutattuk az egykori “Lovarda” felújítási látványterveit, ennek apropóján megkerestük a Cédrus Lakópark Kft.-t a kérdéseinkkel az egész komplexumra vonatkozóan. Bőségesen elláttak minket eddig még talán kevésbé ismert információkkal és képekkel is. Ezek alapján megpróbáltuk összefoglalni a cikkben mindazt, amit a lakóparkról eddig tudni lehet más, külsős forrásokat is felhasználva.

Szegeden lesz az ország legmenőbb CBA üzlete

Menő áruházzá alakítják a kábelgyár elfeledett istállóját

Eddig nem lehetett biztosra tudni mi lesz az egykori lovarda épületének sorsa a Cédrus Liget beruházása során. Arról a lovardáról van szó, ami a volt kábelgyár telkének északi csücskében áll. Műemlékről lévén szó biztos volt, hogy megmarad, és az is hogy valahogy felhasználják, de eddig csak találgatni lehetett. Eddig.

Felhúztak egy kisebb lakóparkot Újszegeden

Lehet, hogy sokan észre sem vették, de az elmúlt jó pár hónapban kinőtt egy pár utcányi lakópart a földből Újszegeden. Ez a kedves Olvasót jó eséllyel nem igazán érinti, hiszen nem valószínű, hogy oda fog költözni, de azért összefoglalunk pár dolgot, illetve mutatunk néhány képet is, és egyúttal üdvözöljük a Hársfa lakóparkban.

1.jpg
Fotó: Google Maps

Continue reading “Felhúztak egy kisebb lakóparkot Újszegeden”

Megőrült a város a Cédrus Liget terveit látva. De tényleg olyan jó lesz?

kulter_2.jpg

Felrobbant a híre annak, hogy egy óriási, közel 55.000 malapterületű telken, a volt kábelgyár helyén épít lakóparkot a nemrég létrejött Cédrusliget Lakópark Kft. Mindenki örül, vagy épp bosszankodik a látványterveket látva, de azt elmondhatjuk, hogy a városlakók túlnyomó többségét foglalkoztatja a téma, de ez nem is csoda.

 

Jó pár évtizede nem rakott le senki az asztalra hasonlóan futurisztikus, igazán újat mutató tervet ennyire bent a városban. Bár az ELI sem hívható épp hagyományos, érdektelen épületegyüttesnek, mivel a belvárostól több, mint öt kilométerre van, nem igazán beszédtéma a külseje.

A Cédrus Liget mellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni, és pláne nem lehet rögtön megemészteni. Van, aki kapásból beleszeretett, van aki gyűlöli, akár azért, mert rondának, akár azért, mert túl újnak tartja, de mindenkinek egy kicsit igaza van, hiszen van bőven kivetni való benne a pozitívumain kívül, úgyhogy nézzük, először is, hogy mi a jó benne.

 

1. Nagy, minden értelemben

 

Vidéki szinten óriási projektről beszélünk, de ha azt nézzük, Szegeden nem is nagyon épült semmi hasonló a válság óta. Ha az Index áprilisi, lakópark építéssel foglalkozó cikke nem téved, akkor a csak most bejelentett, ezért a listán nem is szereplő

| Cédrus Liget jelenleg Magyarország legnagyobb épülő lakóparkja, verve a fővárosi projekteket is.

És ez azért elég nagy szó. Persze ha összesítést nézünk, Szeged, és úgy általában a vidék még így is elbújhat Budapest mögött, de ez sosem volt meglepő.

 

kulter_1.jpg
Fotó: Bara Design Studio

 

Méreteivel komoly lökést adhat a helyi iparnak és magának a városrésznek is, ahol az Árkád 2011-es átadása óta szinte semmi sem épült leszámítva pár kisebb társasházat.

 

Continue reading “Megőrült a város a Cédrus Liget terveit látva. De tényleg olyan jó lesz?”

Ultramodern lakópark lesz a kábelgyár helyén, itt vannak a látványtervek

1

Megérkeztek a tavaszra lebontott kábelgyár területére felépítendő, óriási lakópark látványtervei.
A projekthez először 2009-ben készült rendezési terv, amit több helyen be is mutattak,

| a most megjelent tervek azonban teljes mértékben elütnek mindentől, amit valaha láttunk Szegeden felépülni.

 

Lekeny György, a kivitelezést végző Huszár Kft-től a Szeged TV-nek nyilatkozta, hogy közel 600 lakást, irodát és üzletet alakítanak majd ki a Cédrus Ligetre keresztelt lakóparkban, az építkezés pedig valamikor ősszel kezdődhet. „Az volt a célunk, hogy egy innovatív, kicsit kortárs építkezési formában tegyük meg ezt.”

A lakópark nem csak külsőleg kacsint majd a jövőbe, ugyanis a tervek szerint mindamellett, hogy a zöldterület eléri majd a 40%-ot, geotermikus kutak fúrását is tervezik, sőt, egyet már hetekkel korábban megkezdtek a Rigó utcai oldalon a Polgármesteri Hivatal mögött.

 

2
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

3
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

Continue reading “Ultramodern lakópark lesz a kábelgyár helyén, itt vannak a látványtervek”

Eltűnt a kábelgyár

fortepan_66652.jpg

Emlékeztek még, hogy jó 10 éve megírta a helyi sajtó, hogy az egykori kábelgyár helyén (ami egyébként még korábban honvédelmi huszár laktanya volt lovardával) lakópark épül majd? Már akkor írták, hogy határidő nem sürgeti a projektet, és tényleg, kellett is szűk egy évtized, hogy elkezdődjön a beruházás, melynek első látható nyoma, hogy télen elbontották a város egyik (ha nem a) legnagyobb, 17 ezer m2 alapterületű gyárát.

 

fec3776f89f2442055acfded18a8c778.jpg
A gyár egy légifotón, még a bontás előtt. A jobb alsó sarokban lévő, hosszabb épület ezentúl is működik, mint okmányiroda. Forrás: Google Maps

 

Continue reading “Eltűnt a kábelgyár”