Eltűnt a kábelgyár

fortepan_66652.jpg

Emlékeztek még, hogy jó 10 éve megírta a helyi sajtó, hogy az egykori kábelgyár helyén (ami egyébként még korábban honvédelmi huszár laktanya volt lovardával) lakópark épül majd? Már akkor írták, hogy határidő nem sürgeti a projektet, és tényleg, kellett is szűk egy évtized, hogy elkezdődjön a beruházás, melynek első látható nyoma, hogy télen elbontották a város egyik (ha nem a) legnagyobb, 17 ezer m2 alapterületű gyárát.

 

fec3776f89f2442055acfded18a8c778.jpg
A gyár egy légifotón, még a bontás előtt. A jobb alsó sarokban lévő, hosszabb épület ezentúl is működik, mint okmányiroda. Forrás: Google Maps

 

Nem az egész gyárat bontották el azonban, hiszen a Bakay Nándor és a Mura utca sarkán álló tégla épület az egykori laktanya részét képezvén helyi védettség alatt áll, ebben sportpálya lehet, a Huszár utcai fogadóépület pedig már az ezredforduló környékén okmányirodává alakult, ezt a funkcióját most sem veszti el.
Technikatörténetileg valóban értékes, de védelem alatt nem állt maga a termelőcsarnok, melynek egy szegletét meg kívánták hagyni, hogy majd egy kisebb bevásárló központ lesz belőle, de mégis lebontották. Érdekesen nézett ki, az tuti!

 

00f1c751982171db49ed06e5a4c0a0c4.jpg
A szintén meghagyott lovarda középen. Forrás: Google Maps

 

1
A terület a Rigó utca felől, előtérben az elsőként lebontott csarnok tartóoszlopaival. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

2
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

3
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

4
Vasbeton maradvány az egykori termelőcsarnok helyén. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

5
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A lakóparkról egyelőre nem találni nyilvános látványterveket, de amint tudunk, mutatunk. Ha nem szeretnél lemaradni, addig is kövess Facebook-on!

 

Nyitókép: Magyar Rendőr / Fortepan