A beruházó szerint nem lesz közlekedési káosz a Cédrus Liget miatt

Nemrég bemutattuk az egykori “Lovarda” felújítási látványterveit, ennek apropóján megkerestük a Cédrus Lakópark Kft.-t a kérdéseinkkel az egész komplexumra vonatkozóan. Bőségesen elláttak minket eddig még talán kevésbé ismert információkkal és képekkel is. Ezek alapján megpróbáltuk összefoglalni a cikkben mindazt, amit a lakóparkról eddig tudni lehet más, külsős forrásokat is felhasználva.

A Cédrus Liget anno igen gyorsan berobbant a köztudatba, nem véletlenül. Nem egy hagyományos, gagyi lakópark, hanem egy igazi kuriózum a hazai mezőnyben, ezért hamar elterjedtek a látványtervek, még az országos lapok is az “űrlakóparkról” számoltak be. Volt, aki teljesen odavolt érte, volt, akinek egyáltalán nem tetszett, mondván nem illeszkedik a környékbe, túl nagy és zsúfolt. Az utca emberének véleményéről anno készült egy közvélemény-kutatás is, ez már nem aktív, de a végeredmény látható.

IMG_0898
A futurisztikus lakópark a volt okmányiroda felől. Látványterv: Bara Design Studio

Sokan a várható (autós)forgalom miatt aggódtak. Erre egyébként külön kitért Lekeny György, a Cédrus Lakópark Kft. ügyvezetője. Egy felmérésre hivatkozva azt mondta, abszolút nem életszerű, hogy mind a több mint ezer gépkocsi egyszerre induljon majd el reggelente. Számításaik szerint 300-500 autóról beszélhetünk maximum. Ez szám a többi között annak figyelembe vételével jött ki, hogy nyilván nem ugyanabban az intervallumban dolgozik mindenki, és a lakások jelentős részét befektetők vásárolták meg bérbeadási céllal, az egyetemisták pedig jellemzően nem gépkocsikkal közlekednek. Amikor egy ilyen beruházás elkészül és megkapja a szakhatósági engedélyeket, akkor ezekkel a közlekedési problémákkal szakemberek foglalkoznak, és szimulálják a megnövekvő forgalmat, és természetesen forgalomszámlálás is történik.

Elmondásuk alapján szintén pontosan “felmérték” azt is, hogy a Kárász utca 10 perc 44 másodperces átlagos tempójú sétára helyezkedik el a Cédrus Lakóparktól, így a drága belvárosi parkolás miatt sokan inkább a gyaloglást, a kerékpározást vagy a tömegközlekedést választják majd a reggeli órákban, és persze nem mindenki a belváros irányába indul majd el, „így forgalmi dugóra nem kell készülni”. „Nem gondolom, hogy rosszabb lesz a helyzet” – állapította meg. Ezzel kapcsolatban Lekeny György fontosnak tartotta leszögezni, hogy a környéken már most is nehézkes a közlekedés, „a Rigó utca gyakorlatilag járhatatlan”, így a forgalmi probléma nem a Cédrus Lakópark miatt válik majd égetővé, hiszen az már most is az. „Nem a Cédrus Liget, hanem a környezet problémája, hogy nincsenek parkolók, mélygarázsok, és mindenki az utcán felejti az autóját.”

492
Rigó utca. Látványterv: Bara Design Studio

Ezekre a problémákra természetesen reagáltak különböző módokon, a terveket ennek figyelembevételével készíttették el és több dolgot is vállaltak a lakópark felépítése mellett. A durván 600 lakásos társasház mélygarázsában 1.100 hely lesz, vagyis lakásonként kb. két autónak, a felszínen ezeken felül az utcafronton és az épületek aljában működő üzletekhez is lesznek még felszíni parkolók a telken belül. A mélygarázsnak egyébként két kijárata lesz, az egyik a Bakay Nándor, a másik a Rigó utca felől szinte egymással szemben. Azt is vállalták, hogy az utcákat felújítják, valamint ki is szélesítik ezeket a saját telkük „kárára” külön lehajtó sávval, hogy zökkenőmentes legyen a ki- és behajtás a mélygarázsból ki illetve be. A felhajtók/lehajtók 2×2 sávosak lesznek.

Az autóhasználat mérséklését segíti elő, hogy számos szolgáltatás helybe jön majd a „mini városba”. A helyi védettségű lovarda helyén például egy 1.000 négyzetméteres élelmiszerbolt jön létre, ráadásul az Árkád is pár perces sétára van onnan. A lakóparkban és annak környékén több száz kerékpártároló is kialakításra kerül. Továbbá a Szegedi Közlekedési Társasággal (SZKT) még jelenleg is egyeztetnek arról, hogy hol építsék meg pontosan az új (troli)busz megállókat, valamint a megállók mellett a járatokat is be fogják sűríteni.

IMG_0897
Ezen a képen látszik a mélygarázs két ki/bejárata, valamint a felszíni parkolók. Látványterv: Bara Design Studio

A terveket egyébként Bara Ákos (Bara Design Studio) készítette, aki részben szegedi kötődésű is, világszínvonalú munkái miatt külföldön is keresett. A Cédrus Ligeten kívül is volt már munkája, Újszegeden a Szeged Nova bevásárlóközpont belsőépítészete. Kuriózumnak számít Magyarországon az, hogy a Cédrus Liget építéséhez használt építőipari anyagokat meg lehet tekinteni, sőt meg is lehet fogni a beruházó Kárász utcai bemutatótermében. „A magyarországi társasházak anyaghasználata meg sem közelíti a Cédrusét” – hangsúlyozta az ügyvezető. Nem csak a design és a Bara Ákoshoz méltó külső/belső anyaghasználat, hanem az építkezés volumene is rendkívüli a Cédrus Liget esetében.

cédrus liget üzlet kárász utca f szűcs dániel szegeder
A Kárász utcán lévő bemutatóterem. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Jelenleg ez Magyarország egyik legnagyobb épülő lakóparkja mintegy 600 lakással, talán ez is közrejátszhat a zsúfoltság-érzetben. A lakások 50-500 négyzetméter között egy elég széles skálán megtalálhatóak, akár 600 négyzetméteres terasszal rendelkező penthouse is. Ezek specialitása, hogy általában egy több szintes épület legfelső szintjén vannak elhelyezve, mintegy hatalmas kertes házként a város közepén, akár saját lifttel. Érdemes tudni, hogy elég rugalmas a beruházó, ugyanis több lakást az elővásárlók kérésére akár össze is vontak vagy szét is szedtek, tehát az eredeti tervekhez képest minimálisan módosult a végleges lakásszám. Az átlagos lakásméret 70-80 négyzetméter, mintegy felük már elkelt papírról. Az ügyvezető nem tart attól, hogy a többi nem lesz eladva az építkezés befejezte után sem. Akik már az első adandó alkalomkor vásároltak, 400.000 forintos négyzetméterenkénti áron juthattak hozzá a lakásokhoz, jelenleg 550.000 forintért kínálják, és 2020 végére pedig már 650-700.000 forintot is elérheti az ingatlanok négyzetméterenkénti vételára.

502
Egy penthouse belülről. Látványterv: Bara Design Studio

Az építkezés nagyságát jelzi a távolból is jól látható kilenc toronydaru is. A kivitelezéssel egyébként ők is csúsznak, többek között a felmerülő statikai kihívások miatt ami nem meglepő, mert igen formabontó és egyedi a design, nem egy már “jól bevált” tucatmegoldás. Jelenleg 2020 vége a céldátum, ami valószínűleg A-Z-ig elkészült lakóparkot jelent, az épületek kb. 2/3 része már most is szerkezetkész, a belső munkálatok zajlanak. Elmondásuk alapján nem akartak kompromisszumot kötni és eltérni attól, amit a látványtervekben mutattak ezért észrevehető módosítás nem történt a tervekhez képest, csupán a kivitelezés folyamán kellett nagyon körültekintően összehangolni az egymásra épülő munkafolyamatokat.

Magyarországon már szokássá vált (főleg kormányzati beruházásoknál), hogy a látványtervekhez képest a végeredmény teljesen más, egy lebutított verzió lett, a Cédrus Liget kapcsán is sokakat hallottam aggódni emiatt. Persze végső ítéletet majd a befejezés után lehet hozni, egyelőre reményt keltő a hozzáállás.

cedrus (23)
Toronydaru-erdő az építkezésen. Fotó: sadaweb.hu

Természetesen a lakópark is igazodik az új zöld jogszabályokhoz és trendekhez, a látványtervek alapján a lakások többsége a belső, zöldfelületekben bővelkedő “udvarra” fog nézni ahol víztározók, vagyis tavak lesznek. A zöld növényzetet egy külön kertész fogja gondozni, a fenntartást több éven keresztül a beruházó vállalja. Az egységes kép érdekében a lakóknak nem lesz “beleszólásuk” a zöldfelület részébe, azt a tervek alapján kell meghagyni. A fűtést szinte teljesen geotermikus energiával oldják meg, így szinte nullára csökkentve a CO2 kibocsátást, valamint elmondásuk alapján a rezsiköltség kb. 30%-al csökkenthető.

kulter_14
A tó és a tóparti lakások a -1. szinten. Látványterv: Bara Design Studio

Épp manapság nagy hír, hogy Szeged is kiváltja ezzel a zöld energiával a gáz alapú távfűtési hálózatát, ebben a projektben pont a Cédrus Liget beruházójának egy cége, a Hansa-Kontakt Investment Kft. vesz részt kivitelezőként amely egyébként Lekeny Márk ügyvezető elmondása alapján már 10 éve foglalkozik geotermikus fúrással és geotermikus rendszerek kiépítésével, itt is meg tudták oldani házon belül a kútfúrást. A Cédrus Liget esetén padló-, mennyezet- és falfűtés biztosítja majd a lakások megfelelő hőmérsékletét. Beépítésre kerül azonban két gázkazán is, hogy a nyári hónapokban a melegvizet elő tudják állítani. A hűtésről központi klíma gondoskodik minden lakásban, ennek az is az előnye, hogy a kültéri egységek nem fogják a homlokzatot csúfítani.

Ez egyébként a modern irodaházak esetén is követelmény, itt is lesz ugyanis belőlük. Három is, a két Rigó utcai kisebb épület lesz „irodaház”, illetve a G épülethez tartozó kis oldalhajó a Bakay Nándor utca felől. Az össz 10.000 négyzetméterből kb. 70%, tehát 7.000 négyzetméter lesz “tisztán” irodaház, a többi üzlethelyiség és kiszolgáló rész, főleg a Bakay utcára néző földszinti egységei az épületeknek. Ezen irodáknak és kiszolgáló- ill. üzlethelyiségeknek egyébként már 90%-a el is kelt.

IMG_0912
A Bakay Nándor utca felőli kiszolgáló egységek alul. Látványterv: Bara Design Studio 

Nem tartozik bele ebbe a 10.000 négyzetméterbe az egykori Lovarda, ahol nem csak élelmiszerüzlet, hanem étterem, kávézó, konditerem és egyéb kiszolgáló egységek kapnak még helyet. Erről bővebben már korábban írtunk, sok új látványtervvel.

 

Nyitókép: A Cédrus Liget esti fényekben. Látványterv: Bara Design Studio