Ultramodern lakópark lesz a kábelgyár helyén, itt vannak a látványtervek

1

Megérkeztek a tavaszra lebontott kábelgyár területére felépítendő, óriási lakópark látványtervei.
A projekthez először 2009-ben készült rendezési terv, amit több helyen be is mutattak,

| a most megjelent tervek azonban teljes mértékben elütnek mindentől, amit valaha láttunk Szegeden felépülni.

 

Lekeny György, a kivitelezést végző Huszár Kft-től a Szeged TV-nek nyilatkozta, hogy közel 600 lakást, irodát és üzletet alakítanak majd ki a Cédrus Ligetre keresztelt lakóparkban, az építkezés pedig valamikor ősszel kezdődhet. „Az volt a célunk, hogy egy innovatív, kicsit kortárs építkezési formában tegyük meg ezt.”

A lakópark nem csak külsőleg kacsint majd a jövőbe, ugyanis a tervek szerint mindamellett, hogy a zöldterület eléri majd a 40%-ot, geotermikus kutak fúrását is tervezik, sőt, egyet már hetekkel korábban megkezdtek a Rigó utcai oldalon a Polgármesteri Hivatal mögött.

 

2
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

3
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

4
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

5
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

A lakásoknál sem spóroltak, ugyanis alapterületük 50 és 400 m között mozog majd, üvegfalaikkal pedig elég világosnak tűnnek, átadásukat 2019 végére tervezik.

 

6
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

7
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

8
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

9
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

10
Fotó: Cédrusliget Lakópark Kft.

 

A befektetők bizakodnak, és hiszik, hogy lesz, aki beköltözik majd a félezer lakásba.