Amikor épültek, azt mondták, hogy legfeljebb 50 évet bírnak majd, és ha ez letelik, le kell őket bontani, esetleg a helyükre újakat építeni. Ez azonban mégsem történt meg, az első igazi szegedi lakótelep, Tarján tavaly töltötte pont ötvenedik születésnapját, és szó sincs róla, hogy megváljunk tőle. De akkor mi lesz veled, lakótelepvilág?
Sok aszfalt, szélein sok fű, magas fák és beton villanyoszlopok, a parkoló telis-tele régi, olcsó autókkal. Van madárcsicsergés is, de a levegőt az autók zaja uralja, a távolban egy gyorsító Škoda troli zúg el. A megálló felől szatyros nénik és bácsik dűlnek jobbra-balra, mennek hazafelé a piacról a repedezett aszfaltjárdán, mellettük egy padon két srác cigizik, energiaital és egy kis herbál a társaságuk. Tarján egyik utcájában vagyunk, közel a Csillag térhez, akármerre tekintünk, tízemeletesek állnak mindenhol. De vajon meddig marad ez a látvány?
Túlélték magukat
A paneles lakótelepekre azt mondták régen, hogy 30-40, de legfeljebb 50 évet bírnak majd ki, egyszerűen ennyire lettek megtervezve. Az volt velük a cél, hogy enyhítsék a hatalmas lakáshiányt a második világháborút követő évtizedekben, Franciaországban már 1947-ben tervezték az elsőt. Mivel ennyi időre tervezték a házgyári épületeket, azok, ahogy lejár a szavatosságuk, puff, össze is dőlnek, ugye? Nem.
„A panelek élettartama tényleg ötven év, de ez nem jelenti azt, hogy az építést követő ötven év után egyszer csak összedőlnének. Valójában a panelszerkezet 80-100 évig is egyben marad. Ha statikailag állékony is a szerkezet, a másodlagos szerkezetek, így a fűtés, a nyílászárók, a tető nagyjából harminc évet bír ki” – mondta Honfi Dániel egykor a HVG-nek.
Szerkezetüket tekintve tehát nem valószínű, hogy bárki fejére is borulnának ezek a hatalmas szürke monstrumok, felújításuk azonban ettől még időszerű manapság. Éppen ezért égett pár éve még panelprogram-lázban Magyarország. Persze ekkor nem csak a végét járó elemeket cserélték, hanem legtöbb esetben több tízmilliós energetikai korszerűsítésen is átestek, ami komolyan emelte a lakások árát, lévén csökkent a rezsi.
Ide jön még az a legendárium is, mely szerint a panelek még a földrengéseknél is helytállnak. Bár erről a szakma is vitatkozik, sokan vélik úgy, hogy alakváltási képességük miatt akár egy hagyományos kertes háznál is erősebbek ilyen téren. Persze más tényezők is játszanak itt, úgymint az összeszerelés vagy az altalaj minősége. Ezt a kérdést már a tervezéskor is körüljárták annak ellenére, hogy Magyarországon nem jellemzők a nagyobb erejű földmozgások.
Nem rajtuk múlik, meddig állnak
A panelek tehát bírják még, az egyedüli kérdés, hogy akarunk-e bennük élni. Ez viszont egy jócskán bonyolultabb kérdés, hiszen bár tudjuk, hogy ezek a lakások
- szűkösek,
- hallhatjuk a szomszédot krumplit pucolni, olyan vékonyak a falak,
- energiapazarlók,
- gyakoriak a kéretlen betolakodók, mint a csótányok,
mégis jelenleg a lakhatás egyik legolcsóbb formáját jelentik és legkézenfekvőbb formáját adják. Magyarország legnagyobb lakótelepein ezért él egyszerre akár 50-60 ezer ember is. Szeged legnépesebb lakótelepe egyébként – amely 7. az országban – Tarján, itt 2011-ben 26 922-en éltek, ezt követi 16 526 fővel az Északi városrész.
Így tehát amíg nem építünk újabb, városi szinten is több tízezer ember befogadására alkalmas lakóterületeket, addig maradnak. Ennek viszont lassan itt volna az ideje, hiszen bár most még elvannak a panelek, és itthon nincs példa arra, hogy veszélyt jelentenének, külföldön, főleg tőlünk keletre már volt rá nem egy példa, hogy összedőlt egy ilyen épület.
Mi lesz veled, lakótelepvilág?
De akkor mi a teendő velük? Ha lebontjuk lakótelepeinket, nem lesz hol laknunk, viszont így sem hagyhatjuk őket sokáig. Több megoldás létezik, az egyik legvonzóbb talán az, amit egy német városban, Cottbusban hajtottak végre. Itt az 1970-es évekre olyannyira megugrott a lignittermelés, hogy ebben az évtizedben csak a Sachsendorf-Madlow városrészben 12 ezer lakást húztak fel paneles technológiával. Ezekben a lakásokban közel 30 ezer ember élt, többségük bányász. Az újraegyesítéskor azonban a hely elveszítette lakóinak közel felét, így a lakások egyharmada üressé vált.
1999-ben aztán bevonták a környéket a Soziale Stadt (szociális város) programba, mely keretein belül újra vonzóvá próbálták tenni a városrészt. Az egyik eleme a programnak az volt, hogy egy tizenkét emeletes panelházat térelemeire bontottak szét, majd azokat úgy rakták össze újból, hogy több, kisebb házat alkossanak. Így lényegében
harmincéves panelházakból építettek üde városi villákat.
Egy ilyen projekt sikerességéhez persze kulcs fontosságú a város, de legfőképpen a kormány támogatása, de előny a már most megfigyelhető elnéptelenedés, hiszen ha tovább csökken az ország népessége, akkor ott, ahol ma három tízemeletes áll, egyszer talán egy nyolc, egy hat és egy négyemeletes lesz majd, mind teljesen, igényesen felújítva persze.
Nyitókép: Szeged régi fotói / Facebook