Németh István október elsejével távozik a Szegedi Városkép és Piac Kft. éléről

Németh István távozik október elsejével a Szegedi Városkép és Piac Kft. éléről – írja a szeged.hu. Németh az önkormányzati portálnak azt mondta, elvégezte a feladatát, sokat dolgozott, most már inkább a családjával töltené idejét.

„Hat éve, 2014 októberében a város vezetésének kérésére vállaltam el a Szegedi Városkép Kft. és a Szegedi Vásár és Piac Üzemeltető Kft. irányítását, amely cégek összevonása volt az első feladatom. Ezt zökkenőmentesen megoldottuk a kollégáimmal, és 2015 júniusa óta Szegedi Városkép és Piac Kft.-ben folyik a munka két divízióban” – mondta Németh a portálnak.

Elmondása szerint a piacnál azonnali beavatkozásra volt szükség hat éve, mert az veszteségesen működött a tucatnyi túlárazott szerződése miatt. „Ezeket felbontottuk, racionalizáltuk a piac gazdálkodását, és már az első évben nyereséget tudtunk realizálni. Nagy erőfeszítéseket tettünk annak érdekében is, hogy a piac a multikkal folytatott versenyben helyt tudjon állni.”

Ezt követően Németh beszélt a Mars térre szervezett rendezvényekről, a szegedi fesztiválokról, a Dóm téri karácsonyi vásárról, a Széchenyi téren felállított óriáskerékről. Elmondta, hat éve még hét-nyolc, ma már húsznál is több rendezvényt szervez a városkép divízió. „Úgy érzem, sikerült teljesítenem azokat a célokat, amelyeket magam elé tűztem, amikor elvállaltam a feladatot.” 

Az igazgató döntését azzal indokolta, hogy bár szerette a munkáját, keveset látta miatta a családját. „Már az év elején megfogalmazódott bennem: több időt szeretnék tölteni a családommal, annál is inkább, mert nagy örömömre megszületett az unokám, ami ugye, új feladatot is jelent. Itt tehát elvégeztem a feladatom, gondoltam, amikor kitört a koronavírus-járvány.”

Úgy vélte nem lenne etikus, ha a rendkívüli helyzetben hagyná cserben a várost és a munkatársait, de mivel mostanra valamelyest konszolidálódott a helyzet, meghozta a kiérlelt döntést. „Tájékoztattam Botka László polgármestert, akitől azt kértem, október elsejével közös megegyezéssel szüntessük meg a munkaviszonyomat. A polgármester meglepődött a döntésemen, de megértéssel fogadta, és megköszönte a munkám” – mondta Németh. Az igazgató nem tartja kizártnak, hogy idővel a magánszférában folytassa pályafutását.