Neonáci birodalmi lobogó díszíti a József Attila sugárút egyik aranyos házát

A József Attila sugárút Debreceni és Dankó Pista utcák közötti szakaszán, a páros oldalon áll egy szépen felújított ház, megvan vagy száz esztendős. Főhomlokzata élénk, de nem rikító sárga, szépen harmonizál sötétzöldre kent ablakaival. Egy évtizeddel ezelőtti Google utcaképek szerint akkoriban az autóbejárója téglafalba ütközött, és csak a többi kerítésszakasz volt eredeti, kovácsoltvas. Ma már a kocsijáró helyén is szép, a többi résszel megegyező kovácsoltvas kerítés áll. Hátul garázskapu, rajta fehér szív, a kert telis-tele szebbnél szebb virágokkal és növényekkel, a falon szintén kovácsoltvas zászlótartó, abban pedig a német birodalom 1871—1921 között kisebb módosításokkal használt lobogója, melyet tavaly több németországi tartományban betiltottak már.

A német birodalmi zászlóként (hivatalos nevén Reichskriegsflagge) ismert lobogót a Német Császárság 1871-ben kezdte el használni, majd egészen az I. világháborút követő évekig ezen minta alatt harcoltak a német csapatok. 1921-ben annyit változtattak rajta, hogy fogták a balfelső sarokban látható trikolórt és keresztet, és minden mást kidobtak a zászlóról, a vízszintes és függőleges fekete csíkozást és a sast is.

A német birodalmi lobogó 1871—1921 között, ilyen van a József Attila sugárúti házon is. Fotó: Wikipédia

Egészen 1933-ig volt a csonkított lobogó, majd bevezették a mindenki által ismert, fehér körben döntött szvasztikás vörös zászlót Hitler kancellárrá választásával, ami addig a náci párt zászlaja volt. 1935-től visszatért az előző változat is a horogkeresztes mellé mint nemzeti lobogó, de azt többször módosítottak még. A lobogók változtatásait és használatát ide kattintva lehet megnézni.

Ellentétben a horogkeresztes vörös zászlóval, a fenti képen is látható birodalmi zászló egyik eleme sem önkényuralmi jelkép Magyarországon (jelenleg ezek: horogkereszt, nyilaskereszt, SS-jelvény, sarló és kalapács, ötágú vörös csillag), így bárki kiteheti azt bárhová. Több webáruházban is beszerezhető 2500 forint körüli összegekért. (Ami érdekes, hogy ilyen webáruházakban jellemzően horogkeresztes zászlókat is lehet vásárolni, de azokról a horogkeresztet látszólag Paintben eltüntetik fehér ecset eszközzel. Valószínűleg a tényleges terméken már ott lenne a hírhedt jelkép is.)

A József Attila sugárúti házon levő lobogóról egy Tumblr-felhasználó posztolt a napokban, vasárnap késő délután így festett a helyszín:

A birodalmi lobogó, amit egyébként nem használtak rasszista vagy antiszemita kormányok alatt, 2020-ban kapott igazán új lendületre, amikor is számos németországi, a koronavírus-járvány elleni védekezés ellen tartott tüntetésen feltűnt, és idővel kvázi mozgalmi jelképpé lett. A zászló olyannyira népszerűvé lett a szélsőjobbos közegben, hogy 2020 őszére több német tartomány — köztük Bajorország, Bréma és Alsó-Szászország — egyszerűen betiltotta azt.

A döntést azért sürgették a németek, mert 2020 augusztusában egy 38 ezer fős Covid-korlátozások elleni  berlini tüntetésen többen megpróbáltak betörni a német parlament, a Reichstag épületébe. A rendőrség százakra becsülte a csoport létszámát, a német belügyminiszter pedig kijelentette, ilyen esetekben zéró toleranciát kell alkalmazni.

Birodalmi zászlót viselő tüntető a Reichstag épülete előtt 2020. augusztus 30-án. Fotó: EPA

Ezt követően négy nagyobb német párt, a CDU, az SPD, az FDP és a zöldek álltak ki a lobogó használata ellen, mondván az veszélyt jelent a közrendre és alapvetően a béke elleni jelképként használják a szélsőjobbosok. A rendeletben rögzítették, hogy betiltják az 1935-ig használt német nemzeti lobogókat, köztük az 1921-ig használtat is, ami jelenleg is a szegedi sugárúton lóg.

A háznál egyébként szerettük volna megkérdezni, hogy milyen céllal van kint a lobogó, de a kapun csengő nem volt, a forgalmas sugárút mellett pedig nem kezdtünk hangos szólongatásba. Amennyiben a tulajdonos, vagy más szeretne érvelni a használat mellett, szívesen helyet adunk annak.