Site icon Szegeder Archívum

Több év után újra nyílt napot rendez az SZKT

Egy korábbi nyílt napon 2013-ban. Fotó: Halász Péter

40 éves a szegedi troli és most lesz a Közlekedési Kultúra Napja is, ezért az SZKT – több éves kihagyást követően – ismét megnyitja két telephelye kapuit a látogatók előtt.

Ez egyébként azért is nagy dolog, mert az elmúlt években a társaság úgy tűnt eléggé eltávolodott az utasközönségtől, de mostanság ez a tendencia megfordulni látszik.

A május 11-én rendezésre kerülő nyílt napon tehát el lehet majd látogatni a Csáky utcai troligarázsba, ahol lesz többek között

 

A Pulz utcai villamosremízben pedig

A nyílt napon ráadásul ingyenes különjárat is lesz majd a telephelyek és a Széchenyi tér között.

További információk az SZKT honlapján és a plakáton.

Exit mobile version