Nyugdíjasok körében jelentette be Botka, hogy idén is kapnak 10 ezer forintot a nyugdíjasok

A polgármester a szegedi nyugdíjasklubok mini halfesztiváljára látogatott ki, s ekkor jelentette be, hogy „a nehéz gazdasági helyzet ellenére Szeged egy valamiről nem mond le, az emberekről. Ezért az idén is számíthat mind a 35 ezer szegedi nyugdíjas az önkormányzat támogatására”.

Botka szerint a következő napokban fogják az idősek megkapni az összeget, miután augusztusban 11 ezer diák is kapott. „Erre most a szokottnál is nagyobb szüksége van mindenkinek, amikor Európában nálunk a legmagasabb az infláció és teljesen elszálltak az élelmiszerárak” – fogalmazott.

Ami érdekes még, hogy a polgármester az ellenzéki előválasztásról is nyilatkozott. Elmondta, nagyon izgalmas időszak előtt állunk, mert végre az ellenzéki pártok úgy döntöttek, hogy összefognak, és előválasztáson döntik el azt, hogy a 106 egyéni választókörzetben ki induljon, ki az, aki le tudja győzni a Fidesz jelöltjét.

(via Szeged.hu)