„Valaki tudja mitőrtént a budapesti krton ha a viztorny fele megyűnk rendőr irányit tőbb helyen bolyákal vann kőrbe pakolva” – vetette fel kérdését az egyik népszerű Szegeddel foglalkozó Facebook-csoport egy tagja szerdán este, mellékelve egy fényképet, melyen egy villogó rendőrségi furgon látható a távolban, a megnevezett tarjánvárosi körúton.
Ahogyan az ilyenkor szokott – és esetünkben talán jogos is – érkezett néhány hozzászólás a katasztrofálisnak sem nevezhető helyesírást illetően, de ami eztán történt, arra senki sem számított. Vagy mégis, lévén ez a közösségi média. Néhányan felvetették, hogy esetleg meg lehetett volna kérdezni a rendőröktől posztolás helyett, egy hozzászóló pedig egyenesen a következőt mondotta: „Majd benne lesz a DM-ban…Ennyi.Azt a kivàncsi k.rva eget…Katasztrófa bu.i…”, amire a posztot író kellő igennyességgel adott választ a következő mondattal: „buzi vagy te”. Bennem pedig felvetődött a kérdés, hogy
emberek, mi van itt?
Miért engedünk meg magunknak olyan hangsúlyt, amit a valóságban, szemtől szembe soha sem tennénk? Vagy ha igen, azonnal pofánbasznának érte. Természetesen nem az a kérdés, hogy lehet-e ilyet kérdezni (nyilván lehet, szabad, kelleni nem feltétlenül kell), hanem az attitűd milyen léte. A beszélgetés a következőképp folytatódott ezt követően:
– De minek foglalkozól màs bajàval???
– érdekel és ennyi csak kiváncsi voltam szerintem vagyunk evvel igy egy ppáran az mind buzi?
– ő egy szóval nem írta hogy b***.
– olvasd el bu. I.. Oda egy z valo
– mindenki azt olvas amit ő írt volna de az i betű után van még kettő pont 😉
Az a helyzet, hogy csúnyán és gonoszan nyilvánulunk egymáshoz, holott erre nemhogy szükség nincs, de árt, nagyon. Árt nekünk, árt a célszemélynek, és árt mindenkinek, amikor ezekkel a párbeszédekkel züllesztjük tovább a mocsárban fetrengő magyar közbeszédet.
Mindez pedig egy viszonylag új jelenség, melyről nemrégiben a 444.hu újságírója, Sarkadi Zsolt írt fantasztikus longform cikkében „Hazavágtuk az internetet, és most az internet hazavág bennünket” címmel. Alapvetően arról van szó, hogy a közösségi média teljes mértékben kiiktatta az emberek közötti kommunikáció eddig ismert kereteit és határait. Míg egy személyes, egy térben történő párbeszéd során jelen van a tisztelet és a bizalom, és legfeljebb néhány hang szól egyszerre, melyek jobb esetben meghallgatják egymást, addig a közösségi médiafelületek fórumain ezernyi hang szól, illetve üvölt egyszerre, melyeknek eszük ágában sincs meghallgatni egymást.
A következménytelenség pedig csak tovább fokozza ezen negatív hatásokat. Bármit leírhatok egy Facebook-poszt alá, senki sem bánthat érte, legfeljebb írásban válaszolva. Születnek bár fenyegető üzenetek meg tudomhollaksz-ok, ezek a legkevesebb esetben fajulnak megvalósulásig. Általában leidiótázzák egymást az emberek, majd továbbállnak, de azt láthatjuk, hogy valójában
semmi sem történik és semminek sincs semmilyen következménye.
A valós, gondolati alapon született érveket felváltották az érzelmek és az indulatok. Elolvasunk valamit, ami kifejezetten nemtetszést vált ki belőlünk és azonnal elkap a düh, csakhogy míg ha szemben állna velünk az eredeti gondolatok megfogalmazója, nem kezdenénk el ócsárolni és káromkodva hülyeségeket írni. Erre a tűzre csak olajszállítóhajó, hogy emberek szándékkal azért látogatnak ilyen posztokat, hogy kiadhassák belső, magánéleti vagy munkahelyi elégedetlenségükből fakadó feszültségeiket. Negatív hatású, rossz életkörülményekben ragadtak ezrei, ha nem tíz- vagy százezrei írnak hozzászólásokat minden egyes nap megfontoltságot, higgadtságot és legfőképpen tiszteletet mellőzve.
Azt csak sejteni lehet, hogy mindez miért történik meg velünk, miért leszünk dühösek, indulatosak és buták ennyire sokszor. Teheti az ezernyi hang, a súlytalan-következménytelen környezet, vagy hogy végtére is valahol állatok vagyunk mind. A cikk elején említett posztnál egyébként ha elengedő gyűlöletkommenten vergődünk át, megkapjuk a választ is az eredetileg feltett kérdésre: „Söfőr be volt bakarintva, nekiment egy.másik kocsinak és el is akart szelelni.” Mialatt pedig megírtam ezt a cikket, törölték a posztot. Semmi sem történt.
Végszónak álljon itt a Sarkadi Zsolt cikkének zárása: „Jól látjuk azt is, hogy bár korábban több szakértő is azt jósolta, hogy az online kommunikáció fokozatosan megszelídül, nem így lett. Nem az online kommunikáció lépett közelebb modorban és etikettben a kommunikáció hagyományos formái felé, hanem fordítva: a kommunikáció hagyományos formái kezdtek hozzádurvulni és hozzábutulni a közösségi médiában tapasztalható viszonyokhoz. Erre halad a nyomtatott sajtó jelentős része, a politikai beszédek, de sokszor még a magánbeszélgetések is. Annyi időt töltünk a közösségi médiában, hogy egyre elfogadottabbá válik, amit ott tapasztalunk, életünk egyre nagyobb területére terjed ki az online kommunikáció kontraproduktív szabályrendszere.”
A Vélemény rovatban megjelent cikkek az adott szerző álláspontját tükrözik, a szerkesztőség egészéét nem feltétlenül.
Nyitókép: Devasena Ragavan: Chaos People